BRÉKING

A Ferrari kóstolgatja a Red Bullt: Miért is kínos a négy kiállás?

A „Suttogó Paripa” ismét életjelet adott, és a Scuderia Ferrari megmondója nem is olyan burkolt üzenettel állt elő a sok kerékcserét kifogásoló ellenfelek számára – mindenekelőtt a Red Bullnak és a Mercedesnek címezve. Az olasz csapat szerint egyesek nagyon szelektív memóriával rendelkeznek.

„Nehéz idők járnak a gyenge emlékezettel rendelkező emberek számára. Talán azért van ez, mert nagyon sok információ elérhető manapság és az emberek túl gyorsan beszélnek, elfelejtve dolgokat, melyek a közelmúltban történtek. Vagy talán azért, mert szelektíven működnek az agy azon területei, melyek a memóriát irányítják, és az határozza meg a működését, hogy milyen eredményeket ért el a(z agy) tulajdonosa a pályán.”

„Egy klasszikus példa erre a jelenlegi vita, mely a kerékcserék számát firtatja. Az ellen és azért emelték fel a hangjukat, hogy hangsúlyozzák a tényt, miszerint egyes csapatok – ezek közül pár a dobogón végzett, míg mások elég messzire attól – négy kiállást csináltak a mostani Spanyol Nagydíjon, és emiatt nehezen lehetett követni a versenyt. Kár, hogy ezek a drága lelkek hallgattak két éve, amikor ugyanezen a katalán pályán és az isztambuli helyszínen öt versenyző abból a hatból, akik akkor megszerezték a dobogós helyezéseket, ugyanannyi kerékcserét végzett, mint amennyit Alonso és Massa múlt vasárnap a Spanyol Nagydíjon. Igazából semmi új sincs abban, ha ilyen sok kerékcserével nyernek meg egy versenyt – még akkor sem, ha nem számítjuk bele azokat, melyeken a változó időjárásnak volt betudható mindez. Elég csak visszatekinteni 2004-re, amikor Michael Schumacher megnyerte a Francia Nagydíjat, köszönhetően a három kiállásos stratégiának, melyet később négyre módosítottak. Ez volt a kulcs, mely lehetővé tette a többszörös bajnoknak és az ő F2004-ének, hogy Fernando Alonso elé kerüljön, aki akkor a Renault versenyzője volt és három kerékcserét végzett el. Azon a napon – és erre nagyon is emlékezni fogunk -, dicsérték a stratégiánkat és a gumiszállítót, mivel lehetővé tették, hogy a legtöbbet hozzuk ki az autóból.”

„Ugyanakkor ma úgy tűnik, egyeseknek szinte szégyenkeznie kell azért, mert olyan stratégiát választ, melynek célja, hogy a legtöbbet hozza ki az elérhető csomagból – amúgy mindig is ez a céljuk. Mindezek tetejében, miért kellene kínosan éreznünk magunkat, ha mi már pénteken ebbe az irányba megyünk el a szimulációk alapján, miközben mások csak a versenyen döntenek mellette?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: A Pirellinek nem szabadott volna belenyúlnia a játékunkba
Következő cikk Hamilton és Rosberg: Ki kell használnunk a Mercedes erejét Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország