BRÉKING

A Ferrari később kezdte meg a 2016-os F1-es gép fejlesztését, de szerintük biztosan rajta lesznek a Mercedesen

Ez némi aggodalomra adhat okot, de az olaszok bíznak benne, hogy minden időben elkészül majd Maranellóban.

A 2014-es szezon nem volt valami sikeres a csapat számára, így túl sokat nem várhattunk tőlük 2015-re. Ennek ellenére az SF15-T igencsak versenyképes lett, amivel Sebastian Vettel rendszeresen dobogóra tudott állni, miközben Kimi Räikkönen is ért el szép eredményeket az autóval.

A csapat időközben természetesen megkezdte a munkát a 2016-os konstrukción, de mint az most kiderült, a tervezett időpontnál később. Tették ezt annak érdekében, hogy maximalizálják a 2015-ös autó versenyképességét.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a brit Autosport hasábjain arról beszélt, hogy ennek ellenére bíznak a sikeres szereplésben és abban, hogy mindez nem lesz hatással a teljesítményükre és arra, hogy harcban legyenek a Mercedesszel a világbajnoki címért.

Marchionne hangsúlyozta, magabiztosak azt illetően, hogy a Mercedest meg fogják dolgoztatni a pénzükért az új autóval, mely a megfelelő anyagi és technikai források között készül el, kihasználván a szabályok adta kiskapukat.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Egy szép nap ismét összeáll majd a Schumacher-Ferrari páros a Forma-1-ben? fotó:dppi

Szerző: www.f1-live.hu, 2016. január 6.

Az elnök úgy fogalmazott, teljességgel valószínűtlen, hogy az új Ferrari nem jelent majd kihívást a Mercedes számára. Eredményekről egyelőre nem beszélnének, de összességében minden pozitív most Maranellóban.

Továbbá az is kiderült, hogy a kasztnit illetően kezdtek el később koncentrálni a mérnökök a 2016-os autóra, de annak a tervezése a megfelelő időben kezdődött meg 2015-ben.

A Ferrari elismeri a Mercedes teljesítményét és szakmai tudását, de nem félnek tőlük.

„Óriási fejlődést értek el 2015-ben, így biztos vagyok benne, hogy 2016-ra is ez lesz a helyzet. Komoly szintű szakmai tudással rendelkeznek, így nem szabad őket alábecsülni. A Mercedes egy olyan társaság, mely megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy 2016-ban is nagyon versenyképesek legyenek.”

„Tiszteletben tartjuk őket, a konkurenciánkat, de nem félünk a csatától a pályán. Emlékszem még a kezdetekre. Dieter Zetsche (a Mercedes főnöke) és én barátok vagyunk, de volt egy kis arrogancia a részéről a Ferrarit illetően. Visszavettek ebből egy kicsit, de nem túl sokat, mert megnyerték a bajnokságot.”

„Ha most beszélsz vele, akkor szerintem már egy kicsivel jobban tiszteletben tartja a Ferrarit, mint korábban. Az egyetlen módja annak, hogy tiszteletet szerezz, az az, hogy eredményes vagy a pályán.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault a tavalyi kasztnival áll rajthoz a 2016-os Forma-1-es szezonban? Az elején biztos...
Következő cikk A Renault már a 2016-os szezon elején is előreléphet, de a Mercedes és a Ferrari több mint egy évre van!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország