A Ferrari is vakon kezdi meg a hétvégét Szocsiban: Raikkönen és Vettel is óvatos

A Ferrari is vakon kezdi meg a hétvégét Szocsiban: Raikkönen és Vettel is óvatos

A Scuderia Ferrari két versenyzője a mai körülmények miatt még csak tippelni sem mer a hétvégét illetően.

Délelőtt és délután sem voltak ideálisak a körülmények Szocsiban. A második edzést szinte teljesen elmosta az eső, miközben a mezőny fele még csak mért időt sem autózott.

Sebastian Vettel

Ez nem volt ideális számunkra, de a többiek számára sem. A nap legnagyobb vesztesei azonban nem mi, hanem a rajongók voltak. Sajnálom őket, hogy ott kellett ázniuk az esőben, miközben alig láttak pár autót a pályán.

Egy ilyen nap után nehéz bármit is mondanunk, függetlenül attól, hogy az autónkat versenyképesnek érezzük. Tudjuk, hogy a Mercedes a favorit idén, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap, amikor már talán végig száraz idő lesz. Sok munka vár ránk, de bízunk benne, hogy minden rendben lesz.

Kimi Räikkönen

Ez egy rossz nap volt, és ez mindenkire igaz, hiszen alig tudtunk tesztelni a körülmények miatt. Délután különösen nehéz volt a dolgunk, és mivel a hétvégén száraz idő várható, nem akartunk kockáztatni.

Vannak ilyen napok a Forma-1-ben, de ez is a kihívás része. Mindenki ugyanabban a hajóban evez, és noha eddig összességében ez egy erősebb szezon számunkra, nem tudhatjuk, hogy mi lesz a hétvégén.

Holnap sokkal többet fogunk tudni, de természetesen a cél az lesz, hogy ott legyünk az első sorban. Most azonban nagyon nehéz lenne megmondani, hogy mindez reális, vagy sem. Egy biztos, ma senki sem tudott ideális munkát végezni az autóján.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING