A Ferrari így próbál felzárkózni a Red Bullra az egyenesekben

A Ferrarinál úgy vélik, sikerült eltüntetniük a Red Bull DRS-nél jelentkező előnyét, és így az autók közötti különbség a végsebesség terén szinte már „elhanyagolható”.

Ferrari rear wing comparison - Canada

Ferrari rear wing comparison - Canada

Giorgio Piola

Az idei szezon két bajnokesélyes csapata eltérő karakterisztikájú autóval kezdte meg a 2022-es idényt, miközben köridőben nagyon is hasonlóra voltak képesek. A Ferrari a lassú és középgyors kanyarokban élvezett előnyt, miközben a Red Bull az egyenesekben és a padlógázas fordulókban.

Az idény előrehaladtával viszont a két konstrukció elkezdett egymás felé mozdulni, és Ausztriában például a Ferrari már közel olyan végsebességre volt képes, mint a bikások.

Az olaszok szerint a Charles Leclerc által már Kanadában kipróbált alacsonyabb leszorítóerős hátsó szárny a kulcsa ennek a fejlődésnek, mivel így az egyenesekben sem maradnak már el annyival, főleg, ha a DRS is nyitva van.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com Mattia Binottót kérdezte arról, hogy változott-e a két istálló közötti teljesítménybeli egyensúly. „Az egyenesbeli tempó tekintetében egyértelműen lemaradásban voltunk a Red Bull-lal szemben, főleg a DRS-zónákban.”

„Mi sokat dolgoztunk azon, hogy javítsunk a DRS hatékonyságán. Az a hátsó szárny, melyet először még Kanadában vetettünk be Charles-nál, Anglia óta mindkét autón rajta van. Úgy gondoljuk, ezzel a szárnnyal egyszerűen csökkenteni tudtuk a hátrányt. Ettől még ők vannak előnyben, de az már nagyon kicsi vagy elhanyagolható.”

Az új hátsó szárny pedig anélkül tudott nekik komolyabb végsebességet biztosítani, hogy lemondtak volna az erősségüket jelentő leszorítóerőről, ami a gumikopás szempontjából sem elhanyagolandó tényező.

Binotto szerint a tapadás terén nincs különbség a Ferrari és a Red Bull között, de az ő versenyzői valahogy jobban ki tudják használni, amikor autójuk igazán odatapad az útra. „Az erőt igénylő kanyarokban igazán közel vagyunk, emiatt csak a tapadásigényes fordulókban tudunk előnyhöz jutni.”

 

„Ausztriában nemcsak az autó miatt voltunk gyorsak, de amiatt is, hogy a versenyzőink megtalálták az ideális egyensúlyt, beállítást, miközben az abroncsokat is megértették és jól kezelték.”

A Ferrari új, kisebb légellenállású hátsó szárnya egyébként a közepes leszorítóerőt igénylő pályákon működhet a legjobban, ahol korábban a Red Bull előnyben volt velük szemben.

Claudio Albertini, az istálló műveleti menedzsere így fogalmazott: „Ez a szárny az átlagos leszorítóerőhöz készült, hasonló ahhoz, mint amit Miamiban vagy Ausztráliában használtunk. Próbáljuk megtartani a leszorítóerőt, miközben hatékonyabbá tesszük az egészet.”

Albertini kifejtette, hogy ez a megoldás nagyban volt köszönhető annak is, hogy látták, lemaradásban vannak a Red Bullhoz képest ezen a téren, tehát van még hová fejlődniük, így nem véletlen, hogy ez az egyik terület, amelyre nagyobb hangsúlyt fektettek az utóbbi időben, és ez látszólag működik is.


A vezető helyért csatázott az Alpine és a Toyota, amikor ütköztek...

Ricciardo vajon megy vagy marad?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így állnak az F1-es időmérős párharcok: nő a különbség a párosok között, de van egy kakukktojás
Következő cikk A McLarennél ezt látják az 2022-es szabályok legfontosabb megoldandó problémájának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország