„A Ferrari idén a Red Bull legnagyobb rajongója és vb-címének letéteményese“
Az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher sem kímélte Mattia Binottóékat az újabb balsikerű versenyhétvége után és alaposan levette a keresztvizet a Ferrariról az újabb stratégiai baklövések után.

A Forma-1-ben gyorsan változnak a dolgok, hiszen amíg a szombati kvalifikáció után mindenki a maranellóiak stratégiáját dicsérte a Paul Ricard pályán, addigra vasárnap fordult a kocka.
Charles Leclerc a pole pozícióból rajtolva, senkitől sem zavartatva esett ki az élről a Francia Nagydíjon, s bár eleinte arra lehetett gyanakodni, újfent a gázpedállal akadt problémája, beismerte, saját hibája vetett véget a versenyének.
Carlos Sainz egy motorcsere miatt csupán a 19. helyről vághatott neki a futamnak, ennek ellenére szépen előre verekedte magát és akár a dobogós helyekért is harcolhatott volna.
Csakhogy, a Ferrari egyrészt veszélyesen engedte ki a bokszutcából az egyik kerékcserénél, amiért öt másodperccel büntették a pilótát, majd a futam hajrájában kihívták egy extra gumicserére a harmadik helyről.
A futam közben ráadásul a rádiós kommunikáció is a Ferrari zavaráról árulkodott, hiszen amíg Sainz éppen Sergio Perezzel csatázott a harmadik helyért, akkor próbálták kihozni a bokszba.
„A Ferrari a Red Bull legnagyobb rajongója idén, és a világbajnoki sikerének legnagyobb letéteményese“ - jelentette ki Ralf Schumacher a Sky Németországnak nyilatkozva a leintést követően.
Egy meg nem nevezett korábbi motorsportvezető ráadásul az F1-Insidernek elmondta, egyáltalán nem biztos benne, hogy Leclerc kiesését nem valami technikai probléma okozta.
Szerinte ugyanis rendszerint az első rádiós reakció mutatja meg a valóságot, márpedig a monacói az ausztriai hétvégén is rakoncátlankodó alkatrészre panaszkodott a csapattal folytatott beszélgetése során.
„Kicsit furcsa volt, talán ő is a Ferrarit akarja védeni“ - értett egyet honfitársával Nico Hülkenberg a Servus TV-nek nyilatkozva, azok után, hogy a maranellóiak is közölték, nem a gázpedál hibája miatt esett ki pilótájuk a versenyből.
Sainz radikális módszerrel nyert körönként egy tizedet Franciaországban
Nézzétek meg a Forma-1-es Francia Nagydíj helyszínét!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.