BRÉKING

A Ferrari holnap Vettel-lel teszteli a megoldást az időmérős problémákra

Ha a Ferrari második erő akar lenni, akkor nekik kell készen állni lecsapni a kínálkozó lehetőségre, és pontosan ez nem jött össze vasárnap Barcelona mellett. Maurizio Arrivabene az időmérőre vezeti vissza a baj okát, kedden pedig, a teszt első napján, utánajárnak a kérdésnek.

A Ferrari óriási ziccert hagyott ki Spanyolországban, hiszen a Red Bull vitte el a Mercedes-mentes futamon a győzelmet, és az olaszok leginkább arra vezethetik vissza a tényt, hogy az időmérőn mindkét RB12 előttük végzett. A Ferrari értetlenül állt szombaton az eredmények előtt, de állítólag megfejtették a rejtélyt, holnap pedig Vettel-lel hajtanak végre tesztet az elmélet gyakorlati alkalmazására. A titok nyitja a gumikezelésben keresendő, a futamot követően is erre panaszkodott Vettel.

„Mindennél fontosabb, hogy megoldjuk az időmérőn látott nehézségeket”- mondta Arrivabene. „A mérnökök rájöttek, mi ment félre. Kedden elvégzik a szükséges ellenőrzéseket, és remélem, gyors megoldást találunk. Ez nem olyan probléma, ami ezen a hétvégén merült volna fel – egy ideje már hátráltatott. Bizonyos pályákon jobban látod, másik pályákon kevésbé. Meg kell oldani”- idézte a Motorsport.com.

A Mercedes egyetlen pontot sem szerzett, a Ferrari pedig két autóval végzett ugyan a dobogón, de győzni kellett volna, ez nem kérdés. „Elszalasztott lehetőség volt. A két Mercedes kiesett, mi pedig nem éltünk a lehetőséggel”- értékelte a tegnapi fejleményeket.

„Ha engem kérdez arról, hogy miért… Tudjuk a fő okát annak, miért szalasztottuk el a győzelmet: az időmérőn nem voltunk ott a szeren. Ha jobb lett volna a rajtpozíció, akkor jobb esélyünk lett volna. Elég megnézni a versenyen futott köridőket: gyorsabbak voltunk, mint a Red Bullok. Ugyanakkor elismerés nekik és Max Verstappennek a remek versenyért. Megmutatta, tényleg nagyon érett versenyző.”

Azt is tudja, ha a két Mercedes pályán van, nagyon más a futam lefolyása. „Reálisnak kell lennünk, el kell fogadni a tényt, hogy ha mindkét Mercedes versenyben lett volna, akkor más eredmény születik. Volt egy lehetőségünk, nem éltünk vele. Még ha a pályán gyors autónk is volt, súlyos árat fizettünk a problémákért, amiket az időmérőn éltünk át. Meg kell oldani ezeket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: „Kvyat, menjél haza! Még Sainz is seggbe rúgott”
Következő cikk Max Verstappen higgadtsága az igazán félelmetes: "Max a legjobb dolog a Forma-1-nek!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország