A Ferrari hisz a bajnoki címben

 A Ferrari hisz a bajnoki címben

A Scuderia Ferrari nem hajlandó lemondani a bajnoki címről és az olaszok úgy érzik, képesek lehetnek a feltámadásra.

A Ferrari ezt az évet sem úgy kezdte, mint azt várták Maranellóban, miközben Fernando Alonso és Kimi Räikkönen sem állhatott dobogóra. Az F14-T jelen pillanatban mindamellett, hogy erőtlen, egyszerűen nincs egyben és többek között a fékekkel is komolyabb gondok vannak.

A Ferrari korábban elismerte, a hátrányuk jelenleg nagynak mondható, és többek között a McLaren, a Mercedes, valamint a Williams is megelőzi őket a sorban. Luca di Montezemolo elnök egyre türelmetlenebb, de 18 futam még mindig hátravan a szezonból.

Stefano Domenicali csapatfőnök a spanyol AS kérdésére elmondta, nem adják fel.

„Harcban lehetünk a címért, ez biztos, de nem lesz könnyű, ugyanakkor tudjuk, hogy még van időnk és a forrásaink, valamint minden más is megvan ehhez. Az első versenyhétvégén kapott információk világosan megmutatták, hogy milyen irányban kell haladnunk és mely területek azok, melyeken dolgoznunk kell.”

„A lehető leghamarabb utol kell érnünk a többieket, és reagálnunk a csapatnál. Vannak bizonyos prioritások és most ezekkel kell foglalkoznunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING