A Ferrari furcsa okból hagyta kint a pályán szenvedni Sainzot
Carlos Sainz autója már a futam első kanyarjában megsérült, amikor a falhoz passzírozta Oscar Piastrit és a két autó összeért. A Ferrari viszont ennek ellenére sem hívta ki a bokszba a spanyolt, ennek okairól pedig a csapatfőnök nyilatkozott.
Sainz egy bátor bevetődést próbált meg a rajtot követően az 1-es kanyarban, azt viszont nem látta, hogy Piastri már mellé ért a belső íven. Miközben a ferraris Lewis Hamiltonra fókuszált, a falhoz nyomta mclarenes ellenfelét, akinek így fel kellett adnia a futamot.
Az incidens során Sainz autója is komolyan sérült, hiszen a padlólemez és az oldaldoboz sem volt már gyári állapotban, emiatt pedig el is kezdett visszacsúszni a mezőnyben. A Ferrari azonban úgy döntött, nem adják még fel a versenyt, mivel azt várták, hátha érkezik egy piros zászlós megszakítás.
Túl sok reményük azonban nem volt, hiszen a futam napjára nem jósoltak nagy esőzéseket, és ugyan nagyjából féltávnál elkezdett esni, a csapadék mértéke sosem volt olyan komoly, hogy az veszélyeztesse a verseny menetét. Miután pedig az eső teljesen továbbállt, Sainzot kihívták a bokszba.
„Egy ponton azt vártuk, hátha jön egy piros zászló, mert akkor meg tudtuk volna javítani. Amikor azonban a záporból nem lett végül semmi, úgy döntöttünk, feladjuk” – magyarázta Fred Vasseur csapatvezető.
Szerinte egyértelmű volt, hogy versenyzőjének autója súlyosan sérült, de azt nem számoltak ki pontosan, mennyi teljesítményt veszített. Sainz mérnöke a futam alatt egyébként öt százalékpontnyi leszorítóerőveszteségről számolt be, ami igen jelentős.
„Nehéz ez, mert leszorítóerőt buksz, de közben az autó egyensúlya is megváltozik. Nem végeztük el a számításokat a köridők tekintetében, de sokat buktunk.” Sainz maga egyébként „lényegében vezethetetlennek” titulálta az autóját az ütközés után, emiatt pedig nem volt értelme folytatniuk, miután nem érkezett meg az eső.
Charles Leclerc-nek ezzel szemben jó versenye volt, de a monacói még igyekszik óvatos lenni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.