A Ferrari felpörgette a tempót - egyelőre nem a pályán

A Ferrari két futammal a tervezettnél korábban vetette be az új motorspecifikációt, ám ennek előnyét a Spanyol Nagydíj pénteki napján az eredmények nem tükrözték.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, and the Ferrari team on the pit wall

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, and the Ferrari team on the pit wall

Mark Sutton / Motorsport Images

Az olasz F1-es istálló korábban bejelentette, hogy új első és hátsó szárnyakkal érkezik a Spanyol Nagydíjra, még a motor második verzióját eredetileg a kanadai hétvégén tervezték bevetni. Azonban a jelek szerint nagyon kínos a Ferrari számára az első négy futam eredménye, ezért belehúztak, és már Barcelonában beszerelték az új erőforrást.

"Amikor új elem bevetését tervezed, arra már hetekkel korábban el kell kezdeni készülni, szóval erről sem most döntöttünk. Azonban Ausztráliától kezdve úgy éreztük, hogy kis csúszás van a teljesítményben, ezért minden jelentős területen keményen kezdtünk dolgozni. Enne eredménye volt a Bakuban bevetett aerodinamikai csomag, ami szintén korábban lett bevetve az előzetes terveknél. És most itt ugyanez történt az erőforrással" - magyarázta Binotto.

Még több F1 hír:

második szabadedzésen fejlődésnek azonban nem sok nyoma volt, Sebastian Vettel és Charles Leclerc a két Mercedes mögött végzett. Ráadásul a motorcsere felveti a kérdést, hogy vajon a Ferrari nem tart-e attól, hogy a szabályok adta erőforráscsere lehetőségből a szezon vége előtt kifogy a csapat, ami Vettelék büntetéséhez vezethet. "Nem, nem, köszönjük, abból nem kérünk. Ez a csere nem jelenti azt, hogy az előző motort ne használhatnánk a későbbiekben, de mindenesetre a terv, hogy nem négy motorral csináljuk végig a szezont" - biztosította a szurkolókat a korai csere kapcsán Binotto.

A csapatfőnök szerint a szezon előtti barcelonai tesztek után mindenki a Ferrari fölényére számított, az akkori eredményekből Binotto szerint most sem is szabad kiindulni "Azóta mindenki fejlesztette az autót, és úgy jött ide, hogy már nem is hasonlít arra az autóra, amivel a tesztelést elkezdte. Az időjárás is teljesen más, a hőmérséklet pedig egy döntő tényező" - magyarázta az olasz szakember.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint kár azért, amit délelőtt vesztett a Red Bull
Következő cikk A két mclarenes elégedett a fejlesztésekkel, jónak tűnik a versenytempójuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország