A Ferrari F1-es motorja még idén „jelentős” fejlesztéseket kap

A Ferrari elárulta, hogy egy jelentősen feljavított motorral készülnek a 2021-es Forma-1-es szezon késői szakaszára, és azt is elárulták, hogyan fogják ezt megtenni a fejlesztési korlátozások ellenére is.

The engine in Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy a csapatokra vonatkozó fejlesztési korlátozások mellett a motorgyártók munkáját is korlátozták a 2021-es szezonban, a Ferrari elárulta, hogy a motorjuk még mindig nem teljesen az idei specifikációba szánt alkatrészekkel működik.

A gyártók többsége úgy kezdte az évet, hogy a lehető legtöbb változtatást elvégezték a motorjukon, és ehhez a specifikációhoz tartják is magukat a szezon alatt, azonban a Ferrari jelenlegi motorjában még vannak olyan alkatrészek, amelyeket egy az egyben átemeltek a katasztrofális 2020-as motorjukból.

Ez azt jelenti, hogy a Ferrari még megváltoztathatja a motorjának valamelyik fő komponensét, a belső égésű motor, a turbó, az MGU-H, az MGU-K, az ECU, vagy az akkumulátorcsomag közül.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azonban azt is elárulta, hogy a frissített motort legoptimistább esetben is csak az Olasz Nagydíj után tudják majd bemutatni, ez pedig amellett, hogy a szezon két leggyorsabb pályáján még biztosan hátrányban lesznek a riválisaikhoz képest, azt is jelenti, hogy Charles Leclerc a Magyar Nagydíjon megsérült motorja helyére még egy azonos specifikációjú, esetlegesen korábbi egységet fognak berakni, megkockáztatva ezzel egy büntetést a szezon második felére.

Még több F1 hír:

„Fogunk még hozni fejlesztéseket” – mondta Binotto az angol sajtónak adott sajtótájékoztatóján. „Tisztáznám, mi áll a szabályokban 2021-ben: mindenki készíthetett egy teljesen új motort, ami azt jelenti, hogy akár egyszerre is fejleszthetted az erőforrás összes részét (lásd feljebb).”

„Mi azonban úgy kezdtük a szezont, hogy nem egy teljesen új motort készítettünk, vannak még olyan részei, amelyek átemeltünk a tavalyi erőforrásból. Ezeknek a fejlesztett változatát fogjuk beépíteni a motorba, így szerintem még nagyot léphetünk előre a szezon végén.”

Binotto azt is elárulta, hogy nem lesznek egyszerű versenyeik, kezdve Belgiummal, mivel a lemaradásukért legnagyobb részben még most is a motorerő hiánya felel, Spa pedig a versenynaptár egyik leggyorsabb pályája.

„Nehéz versenyünk lesz, mert 7 tizedes lemaradásunk van a legjobb autók mögött, ennek pedig legalább 60%-ért a motor felel. Még mindig úgy gondoljuk, hogy a Mercedes és a Honda mögött vagyunk jelenleg.”

„Egy olyan pályán, mint Belgium, ha csak vetünk egy pillantást a szimulációkra, a motorerő mindig sokat számít, ezért úgy gondolom, hogy egy időmérős körön jelentős lesz a lemaradásunk.”

Damon Hill: A holland szurkolók legyenek kedvesek Hamiltonhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton bosszúból blokkolta a legnagyobb Forma-1-es mémoldalt?
Következő cikk Nem verték nagy dobra, de már 1 hónapja távozott a Renault F1-es motorprogramját vezető Rémi Taffin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország