A Ferrari monzai szenvedésének több oka van

Vettel idén először elvesztette a bajnoki pontverseny első helyét, hiszen az SF70H egyáltalán nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesekkel Monzában. És ez nem csak az esőben, szárazon is így volt.

12 versenyhétvége után Vettel elvesztette a bajnoki pontverseny első helyét. Azonban ez nem éppen valami nagy szenzáció, hiszen számítani lehetett rá, hogy az Olasz GP után Hamilton átveszi a vezetést.

Ráadásul nem elég, hogy a Mercedesek uralták a versenyt, Vettelnek a futam utolsó köreiben még a mögötte közeledő Ricciardóra is figyelnie kellett. 

Azonban a számok nem bizonyítják, hogy a Mercedes egyértelműen elhúzott volna, miközben a Ferrari a monzai szereplését szeretné mihamarabb elfelejteni. Hét napja, Spában Ricciardo 10 másodperccel követte Hamiltont a verseny utolsó 12 körében, míg ma az ausztrál 40 másodperccel végzett a brit mögött. 

Ami megváltozott, az a Ferrari teljesítménye, hiszen Monzában körönként 0.5 másodpercet kaptak a Mercedeshez képest. Vagyis az olaszoknál valami nyilvánvalóan nem működött. 

A Mercedes szárnyalásának két főbb oka volt, hiszen a Ferrari autói abszolút nem éreztek rá a monzai aszfaltcsíkra. Az első, hogy az olaszok autójának tengelye rövidebb, és ez nem jelent előnyt a gyors olasz pályán. 

Ehhez jött a problémás szombat, amikor is a csapat nem tudta kihozni autói előnyét, azt a fajta finomhangolást, ami többször is a különbséget jelentette vagy amivel ki tudták egyenlíteni autóik gyengeségét.

Tény, hogy 48 órával a pénteki körözést követően, ismét száraz aszfalton, a Ferrari messze elmaradt attól a tempótól, amit hét napja Spában láthattunk tőlük. A szombati eső váratlan előnyt hozott Hamiltonnak, de olyan nevek kvalifikálták magukat az élre, akiket nem szoktunk ott látni - a versenyen azonban ki kellett volna jönni a Ferrari tempójának, csakhogy ez nem történt meg. 

Monza megjutalmazta a Mercedes erősebb motorját, de nem csak ennek köszönhető a gyorsabb tempó. A pályán emiatt 0.3 másodperccel voltak gyorsabbak.

A "kompromisszumra törekvő" beállítások nem voltak olyan hatékonyak, mint arra a Ferrarinál számítottak, pedig megpróbáltak megfelelő "középutat" találni a leszorítóerőt illetően a lassabb és a gyorsabb részekhez is. Ez azonban a versenyen nem működött, és a pletykák szerint a Ferrari túl nagy hasmagasságot is választott.

Aztán jött a stratégia is. Igaz, hogy Ricciardo kihasználta a lágy keverék előnyeit, de a Vettel-Räikkönen duónak a verseny első felében a Stroll-Ocon párost kellett legyőzni, hogy a Mercedesek mögé érkezzenek. 

A Ferrari vezetése tehát most csalódott, és a versenyzők is egy sokkal jobb hétvégére számítottak. Vagyis jöhet a visszavágó két hét múlva, a Ferrari pályáján, Szingapúrban.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Pálya Monza
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa BRÉKING