A Ferrari „extrém” módon az időmérőre fókuszált Monacóban, ez pedig kifizetődött

A vörösök sportigazgatója, Laurent Mekies elmondta, hogy a csapat „extrém előkészületei” az időmérőre lefektették annak az alapját, hogy Charles Leclerc meglepetésre meg tudja nyerni a Forma–1-es Monacói Nagydíj időmérő edzését.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Leclerc-nek sikerült megszereznie a Ferrari első pole-ját 18 hónap után, miután két tizeddel le tudta győzni a Red Bull-os Max Verstappent, miközben a márkatárs, Carlos Sainz a negyedik helyre tudott bejönni.

Bár a csapat ünneplése nem volt felhőtlen, hiszen a monacói végül összetörte autóját, és így kérdésessé vált, hogy kell-e nála váltót cserélni, ez így is nagy áttörést jelentett az olasz istálló életében, akik tavaly csak végigszenvedték a szezont.

A Ferrari az idény elején a McLarennel csatázott a középmezőny elején, és összességében messze voltak attól, hogy megközelítsék a Mercedes és a Red Bull tempóját. Monacóban viszont már a kezdetektől fel tudták velük venni a versenyt, és az egyik autójuk minden edzésen legalább a top kettőben végzett.

Még több F1 hír:

„Természetesen jó volt, hogy elöl harcolhattunk a pole-ért. Carlos és Charles is gyors volt egész hétvégén, már attól a pillanattól kezdve, hogy először kihajtottak a pályára. Remek érzés volt, hogy még akkor is ebben a pozícióban voltunk, amikor elérkezett az időmérő és a Q3.”

„Úgy érezzük, hogy ez egy lépés, amely megmutatja, hogy a megfelelő irányba dolgozunk. Ettől még ugyanúgy meg kell dolgozzunk azért, ami előttünk áll, de ez az érzés mindenképpen remek volt” – mondta Mekies.

Ez a teljesítmény talán reményt kelthet a rajongókban és a csapatban is, hogy meg tudják szakítani a 2019-es Szingapúri Nagydíj óta tartó nyeretlenségi sorozatukat, amikor Sebastian Vettelnek sikerült futamot nyerni utoljára az olaszoknak.

 

Mivel az előzés híresen nehéz Monacóban, ezért Mekies elismerte, hogy Leclerc jó helyzetben van, és elmondta, hogy az alakulat már a hétvége kezdetétől a kvalifikációs teljesítményre koncentrált, ez pedig ki is fizetődött.

„Nem hinném, hogy lenne olyan pilóta, aki itt pole-ból indul, és nem hiszi el, hogy megnyerheti a futamot. Persze a verseny mindig teljesen más játék. Nem titok, hogy mi lényegében az időmérőre helyeztük a felkészülésünk lényegét, nyilvánvaló okokból.”

„Mi azonban most extrém szintekig mentünk el vele, és ezt látni is lehetett csütörtökön, amikor az emberek megkérdőjelezték a köridejeinket. Ez azért volt, mert arra igyekeztünk odafigyelni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki majd az időmérőből. Ha elölről indulsz, akkor nyilván a futamgyőzelmet veszed célba. Hazugság lenne másként gondolni.”

Verstappen az összképet fogja figyelni, de ha lehetősége adódik...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Monacóban „csak” ennyi volt Russellben és a Williamsben
Következő cikk HIVATALOS: Eldőlt Leclerc sorsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország