BRÉKING

A Ferrari és több más csapat is szabálytalan lehetett (volna) Ausztráliában

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Kínától kezdődően nagyon komolyan fogja venni a bokszutca falára kitett esetlegesen kódolt üzeneteket.

A GP-live.hu szerdán számolhatott be a hírről, miszerint a Ferrari egy kódolt üzenetet juthatott el Sebastian Vettelhez az első versenyen. Erre Bahreinben derült fény, és az FIA megerősítette, hogy kivizsgálja az ügyet.

A szövetség a rádiókorlátozáshoz hasonlóan a bokszutca falára kitett kódolt üzenetek továbbítását is komolyan veszi.

A német AMuS most arról számolt be, hogy a Ferrari mellett más csapatok is érintettek voltak az esetlegesen kódolt üzenetek továbbításában a bokszutca falán, de nem kapnak büntetést.

Az FIA hozzátette, a következő nagydíjtól kezdődően azonban már nem lesznek ennyire elnézőek, és büntetéseket fognak kiosztani, ha valami hasonlót látnak. Ezt már közölték is a mezőnyben szereplőkel. Többek között a csapatok nem küldhetnek semmilyen üzenetet a kormány kijelzőjét érintő beállításokat illetően, és ugyanez igaz a tiltott rádiós kommunikációk statikus közlésére, tehát a táblákat sem lehet majd felhasználni erre.

A brit Autosport közben megtudta, a Ferrari által közölt „3.2 LFS6 P1” üzenet nem volt illegális. Az FIA egy telesen kielégítő választ kapott erre vonatkozóan, így pláne nem volt kérdés, hogy nem büntetik meg őket. Továbbá az is kiderült, hogy erre az üzenetre az egyik rivális istálló hívta fel a szövetség figyelmét. A Ferrarinál Melbourne-ben az elektronikai vezérlőegységgel akadtak gondok, és emiatt volt szükség arra, hogy az olaszok jelzést adjanak a német rekordernek a bokszutca falán keresztül. Az FIA ezután arra a következtetésre jutott, hogy az üzenet nem volt illegális, és semmilyen lépést nem tesznek az ügyet illetően.

A szövetség elismerte, nem tud minden rádiókommunikációt megszűrni, de a bokszutca falára kihelyezett üzeneteket jobban nyomon tudják követni, így azon a területeken könnyebb dolguk lesz. Igaz, a Ferrari esetében is egy rivális csapat volt a "besúgó".

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas tudja, hogy ő hibázott Hamilton baleseténél
Következő cikk A csapatok ellenzik a „matekleckén” alapuló időmérőt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország