A Ferrari elnöke és Hamilton idén már kétszer is találkoztak: érik a váltás?

A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint a Ferrari elnöke, John Elkann és Lewis Hamilton idén már kétszer is találkoztak egymással, ami mögött lehetséges, hogy egy közös F1-es szerződés állhat.

Lewis Hamilton. Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Erik Junius

Lewis Hamilton a királykategóriás pályafutása során mindig egy Mercedes-motorral hajtott autót vezetett. A 6 világbajnoki címét is így szerezte, és igen szerencsésnek mondhatja magát, hogy a karrierjében szinte mindig egy végső győzelemre is esélyes csomagot kapott.

Még több F1 hír:

Hamilton jövőre már Michael Schumacher rekordját is beállíthatja, és azzal, hogy a szerződése 2020 év végén érvényét veszíti, akár még csapatot is válhat. Korábban a Red Bullról is pletykáltak, miszerint Max Verstappen és a címvédő helyet cserélhet egymással.

Ez azonban erősen valószínűtlen, de az már kevésbé, hogy a Ferrarinál fejezze be a pályafutását. Talán még soha nem volt példa arra, hogy az olaszok ennyire „beszédesen” nyilatkozzanak Hamilton potenciális szerződtetéséről, amit Mattia Binotto csapatfőnök tett meg Abu Dhabiban pénteken.

Ez csak újabb olaj volt a tűzre, és Hamilton soha nem nem zárta ki azt az opciót, hogy egy nap a Ferrari versenyzője legyen, ahol Sebastian Vettel helyét vehetné át, aki nagyon sok kritikát kapott az elmúlt időszakban, és noha 2015 óta versenyez a legendás alakulatnak, nem ért fel velük a csúcsra.

Vettel szerződése szintén a következő év végén jár le, és egy korábbi interjújában elmondta, nem biztos abban, hogy a Ferrarival akar visszavonulni, de legutóbb úgy fogalmazott, még mindig az a legnagyobb vágya, hogy közösen legyenek bajnokok.

Nos, a La Gazzetta dello Sport arról ír, hogy a Ferrari elnöke, John Elkann és Hamilton idén már kétszer is találkoztak. Valószínűleg ennek hátterében egy esetleges F1-es szerződés állhat, megvitatván az opciókat. Ebben segíthet az is, hogy Toto Wolff jövőjéről is sokat pletykálnak a Mercedes háza táján, akárcsak a csapatról, hogy az más tulajdonba kerülhet.

Sőt, a pletykák szerint Hamilton annyira nagy csodálója a Ferrarinak, az olaszok történelmének, hogy titokban többször elutazott a maranellói gyárba Piero Ferrarival ebédelni. A „házasság” már 2017-ben létrejöhetett volna, de a Ferrari szerződést hosszabbított a német versenyzőjével. Erről akkor Maurizio Arrivabene döntött, aki nagyon bízott Vettelben. Lewis emiatt állítólag ideges is volt, és üzenetet írt a maranellóiaknak, miszerint nem érti a 3 éves hosszabbítást.

Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen azt akarja, hogy az emberek unják a győzelmeit
Következő cikk Újabb motorcsere a Mercedesnél Bottas autójában Abu Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország