A Ferrari elnöke a szabályok tisztább alkalmazását várja az FIA-tól
A Ferrari elnöke, John Elkann szerint az FIA-nak sokkal érthetőbben kellene alkalmaznia a Forma-1-es szabályokat, miután az elmúlt pár szezonban számos vitatható eset történt.
A csapat pilótája, Carlos Sainz múlt héten tízhelyes rajtbüntetést kapott, amiért átlépte az egy szezonban felhasználható energiatárolók számát. Ennek oka az volt, hogy az autóját összetörte egy kilazult csatornafedél a Las Vegas-i pályán. A Ferrari próbálta elérni a helyzet szerencsétlen mivoltára hivatkozva a büntetés elengedését, hiába.
Elkann emellett más, a Forma-1-ben komoly visszhangot kapott vitákat is felidézett. A Red Bull például az első csapat volt, amelyről kiderült, a 2021-es szezonban átlépték a bajnokság költségvetési plafonját, amit többen, köztük a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur is túl enyhének tartottak.
Mindeközben a Red Bull pilótája, Max Verstappen szintén vitatott körülmények között nyerte első egyéni világbajnoki címét, amikor a 2021-es évadzárón Michael Masi versenyigazgató a szabálykönyvtől eltérően alkalmazta a biztonsági autós eljárást.
Masi hibája eredményeként elveszítette állását az FIA-nál, a szövetség pedig teljesen átalakította a versenyirányítási részleget. Ez egy távoli műveleti központ felállítását is eredményezte, akik segítenek a döntéshozatali eljárásban, valamint a személyzet átalakítását is.
„Nem akarjuk, hogy az legyen, ami a 2021-es bajnokságban történt, hogy az legyen, mint itt Vegasban, ahol tízhelyes büntetést kaptunk. A szabályalkotó szempontjából a végső szabályok alkalmazása részéről, valamint a költségvetési plafonok részéről, ezek azok a dolgok, ahol szeretnénk tisztábban látni” – mondta Elkann a BBC-nek.
Tavaly két másik csapat is kapott büntetést, de nem túlköltekezésért és az idei évre módosították őket, hogy jobban vizsgálhassák a csapatok nem Forma-1-es részlegei által végzett fejlesztéseket. 2026-tól új műszaki szabályzat is érvénybe lép, ahol a hibrid erőforrások átalakítása és a fenntartható üzemanyagok lesznek a legnagyobb újítások.
Elkann szerint fontos biztosítani, hogy ezek a szabályok már egyértelműen legyenek meghatározva és alkalmazva: „Sok olyan változás van abban, ahogy a technológiák fejlődni fognak, fontos, hogy a bajnokság karbonsemleges legyen. Ezen belül viszont fontos az is, hogy tisztán legyenek meghatározva és betartatva a szabályok.”
Mindeközben eldőlhetett Leclerc és Sainz sorsa a Ferrarinál, a részletekről itt írtunk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.