A Ferrari elmagyarázta Leclerc stratégiai hibájának hátterét

A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies arról beszélt, hogy miért kapott intermediate abroncsokat Charles Leclerc, és szerinte csak 1-2 percen múlt, hogy nem jött be a húzás.

Charles Leclerc, Ferrari

A Ferrari mindkét autójával bejutott a Q3-ba, majd Sainz a lágy, Charles Leclerc az intermediate gumikat kapta meg az egyre nedvesebb pályán. A monacói stratégiája nem vált be, így csak a tizedik helyről indulhat a holnapi sprinten.

A kvalifikáció után a sportigazgató Laurent Mekies azt mondta, megpróbálták kettéosztani a pilótáik stratégiáját, és szerinte 1-2 percen múlt, hogy nem Leclerc stratégiája volt a kifizetődő:

Még több F1 hír:

„Kicsit frusztráló a dolog, hiszen mindkét autónkkal bejutottunk a Q3-ba, aztán nehéz döntés elé kerültünk. Egyrészt a pálya még mindig száraz volt, ilyenkor pedig az az aranyszabály, hogy addig kell kimenni, amíg száraz a pálya, másrészt viszont heves esőre számítottunk.”

„Ezért úgy döntöttünk, megosztjuk a stratégiánkat. Ilyenkor persze tudod, hogy az egyik versenyző elégedett lesz, a másik pedig nem, és most is pontosan ez történt. Valószínűleg 1-2 perccel kellett volna korábban jönnie az esőnek, hogy Charles jól járjon, míg Carlosnak jól jött ki a dolog.”

„Rengeteg jó időmérőnk volt már idén, többször ehhez hasonlóan trükkös körülmények között. Az ilyen helyzetekben pedig mindig sokat lehet tanulni arról, hogy mi a helyes döntés és mi nem az.”

„Részletesen ki fogjuk elemezni a helyzetet a pilótáinkkal együtt, és arra fogjuk használni a napot, hogy újabb lépést tegyünk előre” – mondta a Ferrari sportigazgatója.

Íme, a Brazil Nagydíj sprintjének rajtrácsa...

megosztás
hozzászólás

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Magnussen Brazíliában (videó)

Ted Kravitz először reagált a Max Verstappen-ügyre

Feliratkozás