A Ferrari elmagyarázta, hogyan próbálták „destabilizálni” Verstappent
A Ferrari főstratégája, Inaki Rueda felfedte, csapata hogyan próbált túljárni a Red Bull és Max Verstappen eszén az Osztrák Nagydíjon, a tervük pedig végül működött is, így újabb futamgyőzelmet könyvelhettek el.
Már a sprintfutamon is látható volt, hogy a gumikopásnak kiemelt szerepe lehet majd a vasárnapi Osztrák Nagydíjon, és ez végül be is igazolódott. Szombaton azonban az élmenők eltérő taktikát választottak, amelyből tanulva aztán másnap a ferrarisok többet tudtak profitálni.
Charles Leclerc a sprintet követően kifejtette, hogy az elején szándékosan visszafogta magát, óvta az abroncsait, hogy a végén megpróbáljon támadást indítani, miközben Verstappen az elejét nyomta meg jobban, és a futam végefelé már kicsit küszködni kezdett a Pirellikkel.
A főversenyen ennek fényében az olasz istálló eltérő szemléletmódot követett. Leclerc az első etap során komoly rögtön nyomás alá helyezte ellenfelét, melynek következtében a Red Bull hamarabb elkezdte koptatni a gumikat, így pedig egy korai kiállásra volt szükségük.
Ez megadta a Ferrarinak a taktikai előnyt, amelyet aztán a teljes verseny során kamatoztatni tudtak, és végig gumielőnyben támadhatták Verstappent. Rueda pedig a csapat futamelemző videójában kifejtette, hogy végig ez volt a tervük.
„A vasárnapi viadal előtt tudtuk, hogy az egyik legkomolyabb kihívást a gumikopás jelenti majd. Tudtuk, hogy a lágy nem igazán lesz használható, így maradt a kemény és a közepes, miközben azzal számoltunk, hogy két vagy három kiállás lesz majd.”
„A legfőbb célunk az volt vasárnapra, hogy destabilizáljuk Verstappent. Másodikak és harmadikak voltunk a rajtrácson, és nyomás alá akartuk őt helyezni, hogy korán kelljen kiállnia, ezzel pedig egy közel sem optimális taktikát kicsikarva belőle.”
„Charles pedig elég nyomást helyezett rá, majd meg is előzte őt, miközben Carlos is hasonlóra készült. Emiatt pedig Verstappennek már a 13. körben ki kellett állnia. Ez túl korai volt egy optimális két kiálláshoz, így elértük az első célunkat.”
A futam ezek után szinte minden szempontból a Ferrari irányába fordult, Leclerc összesen háromszor előzte meg a Red Bullt a pályán, és úgy tűnt, kettős győzelem lehet ez Maranello számára, de aztán Sainznál jött egy újabb motorprobléma.
Ha pedig ez nem lett volna elég, Leclerc-nél gázpedálproblémák léptek fel, így a monacóinak igazi küzdelem volt az utolsó néhány kör megtétele, ami újra megadta az esélyt Verstappennek, de végül nem volt elég gyors ahhoz, hogy visszaszerezze a győzelmet.
A Ferrari tehát Ausztriában az okos stratégiának és a jobb tempójának, valamint gumikezelésének köszönhette a sikert, de Sainz meghibásodása miatt ismét nem lehettek makulátlanul elégedettek, így van még min dolgozniuk, ha a bajnokságban vissza akarnak zárkózni a bikásokra.
Nézd meg a WEC monzai fordulójának legfontosabb pillanatait
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.