A Ferrari ellentámadásra fog játszani Bakuban

A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies elmondta, hogy az istálló terve Azerbajdzsánban az lesz, hogy ellentámadásra rendezkedjenek majd be a stratégia terén. Hogy ez pontosan mit jelent, azt is elmagyarázta.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari Monacóban ismét élcsapatnak számított. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy lényegében már a hétvége kezdetétől erősek voltak, és a két pilótájuk folyamatosan a legjobb helyezésekért csatázott.

Az időmérőn Charles Leclerc pole-t szerzett, a futamon pedig Carlos Sainz lett második. Utóbbi versenyző szerint azonban ez inkább egy egyedi eset volt, mivel a monacói pálya kedvezett az autójuk sajátosságainak.

Még több F1 hír:

„A helyszín különleges tulajdonságait is figyelembe kell vennünk. Már Monaco előtt is olyan autónk volt, amely elég jól ment a lassabb szakaszokon. Sikerült elég leszorítóerőt termelnünk. A rövid egyenesek is segítettek, ezért ez több tényező együttes játéka volt.”

„A Mercedes és a Red Bull még mindig előnyben van hozzánk képest, és elég trükkös lesz ellenük harcolni a pole pozíciókért és futamgyőzelmekért. Ezt tehát nem volt könnyű lenyelni, mert nem tudod, mikor jön el a következő esélyed.”

A vörösök sportigazgatója, Laurent Mekies egyetért a spanyol versenyzőjével, és ő sem számít arra, hogy a továbbiakban is ilyen gyorsak maradnak. Ezen okból kifolyólag Bakuban ellentámadásra rendezkednek be.

 

„Ez lesz a kezdőpontja a szezonunk egyik nehéz szakaszának. Ha Spanyolországban az SF21-es egyértelműen a harmadik erő volt, Monacóban pedig még a győzelem is benne volt a pakliban, akkor a helyzet most más lesz a következő nagydíjakon, kezdve Bakuval” – mondta a Motorsport.com olasz kiadásának.

„Már most egy nagyon komoly ellenfélre számítunk a McLaren személyében, akik átvehetik a középmezőny legjobbja pozíciót a két élcsapat mögött. Emellett az Alpine, az AlphaTauri és az Aston Martin is versenyképes lehet.”

„A mi feladatunk az lesz, hogy mindent kihozzunk a lehetőségeinkből. Egy focis metaforával élve jól akarunk védekezni, aztán igyekszünk jó ellentámadásokat indítani” – utalt ezzel arra Mekies, hogy Bakuban vélhetően nem lesz esélyük a legjobb helyekre, hacsak nem botlanak az ellenfelek, azt viszont megpróbálják majd kihasználni.

A hollandok komoly nézőszámot várnak Zandvoortban, ha a vírushelyzet is engedi

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: a Renault csak a marketing miatt volt az F1-ben
Következő cikk Horner: „Wolffnak túl könnyű dolga volt az utóbbi hét évben”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország