A Ferrari ellen hoztak szabályt az F1-ben az olasz sajtó szerint

A Motorsport.com olasz kiadása szerint máris megkezdődött a sakkjátszma a motorgyártók között, és a Mercedes és a Honda megpróbálta nehéz helyzetbe hozni a Ferrarit.

Ferrari SF-23, engine cover

A Motorsport.com olasz kiadása azzal kezdi a beszámolóját, hogy az arról szóló javaslat, hogy 2024-ben is négy erőforrást lehessen büntetés nélkül használni, nem lett megszavazva, így hiába növekszik a nagydíjszám 22-ről 24-re, a 4 helyett csak 3 motort használhatnak a szezon folyamán a pilóták.

Az olasz portál pletykákra hivatkozva arról ír, hogy a Honda és a Mercedes szerette volna, hogy csak 3 egységet lehessen használni, mivel így nehéz helyzetbe hozhatják a Ferrarit és a Renault-t, amely gyártóknak gondjaik vannak a megbízhatósággal.

Az új szabály miatt egy motornak most már 8 hétvégét kell kibírnia, amivel a Ferrari is nehéz helyzetbe került, hiszen a maranellóiak 6 ezer kilométerre tervezték az erőforrásaikat, azonban így legalább 7500 kilométert kell kibírnia az egységnek.

Paddockbeli pletykák szerint a Honda és a Mercedes azért is akarta csökkenteni a felhasználható motorok számát, hogy ezzel is lassítsák a Ferrari 2026-os motorfejlesztését, amely a korai, tesztpadon gyűjtött adatok szerint biztatóan teljesít.

A Motorsport.com olasz kiadása szerint nagy jelentősége lesz annak, hogy a szezon során bevetett első motor hogy fogja bírni, és arra számítanak, hogy az első egységet a szezon első 5 hétvégéjén fogják használni, majd konzervatív motormóddal a szabadedzéseken marad használatban az egység.

Még több hír:

Az pedig kérdéses, hogy célt ér-e a Honda és a Mercedes próbálkozása, a lap szerint ugyanis a Ferrari a 2024-es szezont így is 4 motorral tervezi teljesíteni, és inkább bevállal egy rajtbüntetést az extra egység miatt, mintsem a 2026-os motor fejlesztését áldoznák be a 2024-es év oltárán.

Eközben a szakíró szerint a teljes párosát lecserélheti az F1-es középcsapat, míg az AlphaTauri a Red Bullhoz „költözik”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es riporter: Wolffnak muszáj felelősséget vállalnia a Mercedes gyengélkedéséért
Következő cikk Még az F2-ben sem debütált, de már F1-es üléssel boronálják össze a 17 éves tehetséget

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország