A Ferrari elégedett a tartalékjával: „A Haas egyáltalán nem fejlesztette az autóját...”

Rendkívül elégedett a tartalékjával a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto, aki kiemelte, nemcsak kiegyensúlyozottságban, hanem tempó terén is fejlődni tudott Mick Schumacher.

Mick Schumacher, Haas VF-21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Mick Schumacher tavaly debütált a Forma-1-ben, ahol egy nem igazán versenyképes autót, a Haast kellett vezetnie. A csapattársánál, Nyikita Mazepinnél jobban tudott teljesíteni, de a pontszerzés nem jött össze – ami nem is meglepő, ismervén a tényt, hogy az amerikai istálló egyáltalán nem fejlesztette a 2021-es kocsiját.

Erre hívta fel a figyelmet a Ferrari-csapatfőnök Mattia Binotto is a Racernek adott nyilatkozatában, amelyben méltatta a fiatal németet, aki idén a Ferrari tartalékpilótája is lesz.

További híreink:

„Ne feledjük, hogy ő a Ferrari versenyzője. Mick jól teljesített a szezon folyamán. Nemcsak a kiegyensúlyozottság, hanem a tempó terén is előre tudott lépni” – dicsérte Binotto a Ferrari-juniort.

„Ha megnézzük az utolsó versenyeit, sokkal közelebb volt az előtte lévő autókhoz, pedig a Haas egyáltalán nem fejlesztette az autóját” – tette hozzá a csapatfőnök.

Schumacheren kívül a Ferrari tartalékja Antonio Giovinazzi is, aki elvesztette az ülését az Alfa Romeónál, és idén a Formula E-ben fog versenyezni a Dragon Racing csapatánál – amikor az FE és az F1 programja ütközik, akkor Schumacher lesz az első számú beugró a Ferrarinál.

Az F1.com szakértője 5 bátor tippel jelentkezett a 2022-es szezon kezdete előtt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martintól távozik, de az F1-ben marad a csapat egyik legfontosabb szponzora
Következő cikk Ezek a pillanatok tették erősebb pilótává George Russellt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország