A Ferrari egyszerűen „rossz” autót ad Vettelnek, amiatt nem a régi?

Az egykori F1-es sztár szerint Sebastian Vettelnek inkább vannak technikai jellegű problémái, mint mentálisak, amik így sokkal inkább a Ferrarihoz köthetőek, mint magához a versenyzőhöz.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Alessio Morgese / Luca Rossini

Sebastian Vettel már gy ideje gödörben van, és a helyzetén kicsit sem segített, hogy Charles Leclerc lett az új csapattársa, miután a vezetőség úgy döntött, hogy lecseréli Kimi Räikkönent, aki így az Alfa Romeóhoz került, ahol egy 2 évre szóló kontraktust írt alá, és noha már az egész teste fáj, még mindig élvezi a versenyzést.

Még több F1 hír:

Vettel több mint 1 éve nem nyert futamot, addig a messze kevesebb tapasztalattal rendelkező Leclerc idén már két versenyen is az első helyen ért célba. Legutóbb Monzában tette ezt meg, amivel egy majdnem 10 éves negatív szériának vetett véget, hiszen azelőtt Fernando Alonso nyert a Ferrarival Olasz Nagydíjat még 2010-ben, szintén az első ferraris idényében.

Juan Pablo Montoya, aki talán túl korán hagyta el a Forma–1-et, a lapunk kérdésére elmondta, hogy mit lát Vettel helyzetével kapcsolatban, ami nem túl rózsás, tekintve, hogy az Olasz Nagydíjon ismét hibázott, ráadásul mindössze 3 büntetőpontra került az eltiltáshoz.

„Úgy gondolom, van valami az autóban, amit nem szeret, vagy az idei gumikat, míg Leclerc jobban képes alkalmazkodni ehhez. Vettelnek szenvednie kell ahhoz, hogy olyan gyorsan menjen, mint a másik srác. Mivel szenvednie kell és nem érzi magát kényelmesen, hibát követ el. Ha nem vagy elégedett az autóddal és nyomod neki, akkor ezek a hibák megtörténnek.”

„Szóval nem hiszem, hogy ez mentális jellegű lenne, inkább technikai. Ez arról szól, hogy találj valakit magad mellett, aki megérti ezt és képes megoldani a problémádat.” - tette hozzá Montoya, aki összehasonlította a helyzetet a 2005-ös és 2006-os évével, amikor a McLarennél versenyzett és a különböző vezetési tulajdonságok arra késztették a csapatot, hogy egy eltérő első felfüggesztést fejlesszenek ki annak érdekében, hogy az jobban megfeleljen a stílusának.

Juan Pablo Montoya, McLaren Mercedes MP4/20

Juan Pablo Montoya, McLaren Mercedes MP4/20

Fotó készítője: Sutton Images

„Változtatniuk kellett, mert amikor fékeztem, az autó nagyon más dolgokat kezdett el csinálni, mint amihez hozzászoktam.” - folytatta Montoya, aki szerint ez messze egyszerűbb út, minthogy egy versenyző megpróbáljon alkalmazkodni az autójához, ami nem fekszik neki.

„A vezetési mód megváltoztatása nagyon bonyolult. Ha ezen változtatsz, akkor benne van a pakliban, hogy gyors leszel, de valószínűleg már nem leszel olyan gyors, mint régen. Bizonyos mértékben alkalmazkodni kell, de nagyon nehéz megtanulni azt, hogy más módon legyél gyors. Jobb, ha az autót igazítják a vezetési stílusodhoz, hogy megpróbálj korábban véget vetni ennek a küzdelemnek.”

„Nem tehet mást, minthogy lehajtja a fejét a csapattal és keményebben dolgozik, mint valaha. Az egyetlen módja ennek az, ha keményebben dolgozunk és valami mást csinálunk, mint amit most csinál. Meg kell szoknia azt, hogy bizonyos szinten másképp dolgozzon, de ez jelenleg nem működik nála.”


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Most Sainz viccelte meg Norrist: volt sapka, nincs sapka (videó)
Következő cikk Trulli élete megváltozott, már nem kér sem az F1-ből, sem a felelősségből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország