A Ferrari egykori tesztpilótája szerint Schumachernek sokkal nehezebb dolga volt

Luciano Burti úgy gondolja, hogy Max Verstappennek a Red Bullnak köszönhetően könnyebb dolga van, mint annak idején Michael Schumachernek volt. A brazil egykori F1-es a 2002-es tapasztalataira támaszkodik, mikor ezt állítja.

Herbie Blash, with race winner Michael Schumacher, Ferrari and Jean Todt, Ferrari Sporting Director

A Forma-1-ben minden korszaknak megvannak a maga meghatározó alakjai. Ilyen volt annak idején Prost és Senna, majd később Häkkinen az 1990-es évek végén. Ezt követően Michael Schumacher és Fernando Alonso uralta a száguldó cirkuszt.

A 2010-es években Sebastian Vettel nyert zsinórban négy bajnoki címet, majd Lewis Hamilton húzott be hat elsőséget a Mercedesszel. A 2020-as években újabb nagy klasszist üdvözölhetett a sportág, hiszen Max Verstappen bizonyul most legyőzhetetlennek.

Luciano Burti, aki korábban a Jaguár és a Prost csapatával is rajthoz állt a Forma-1-ben, úgy véli, hogy a hollandnak könnyebb dolga van, mint a német bajnoknak volt a 2000-es évek elején.

„Emlékeim szerint nem volt olyan könnyű dolga” – vélekedett a korábban a Forma-1-et is megjárt Burti az O Globo által közzétett podcastben, aki 2002-ben a Ferrari tesztpilótájaként közelebbről is megismerkedhetett a német klasszis munkamódszerével.

„Emlékszem, hogy Schumachernek néha nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hogy elérjen dolgokat. Nem gondolom, hogy olyan domináns lett volna, mint idén a Red Bull” – vont párhuzamot Burti a 2000-es évek Ferrarija és a 2020-as évek Red Bullja között.

Mint ismert, Michael Schumacher zsinórban öt világbajnoki címig jutott a Ferrarival, míg Verstappen eddig háromnál jár. A hollandnak ugyanakkor vélhetően könnyű dolga lesz 2026-ig, Burti szerint könnyebb, mint amilyennek Schumachernek volt.

„Normális körülmények között neki (Verstappennek) nem kellett annyi erőfeszítést tennie, mint amennyit Schumachertől láttam néha. Ha az idei évet nézzük, úgy gondolom, Verstappen dominanciája nagyobb volt.”

Eközben a Ferrari igazgatója a Red Bull egyik fő titkáról rántotta le a leplet, amely elsősorban a fékeket illeti. Talán ebben rejlik a bikások olyan kivételes gumikezelése?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új logó és névbejelentés a Saubertől a 2024-es F1-es szezonra – hivatalos
Következő cikk Ron Dennis elmondta, mennyire kételkedett Alonso Hamiltonban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország