A Ferrari egyelőre nem tudja a választ a visszaesésre

Az SF90 továbbra is messze erősebb az időmérő edzéseken, míg a futamokon a Mercedes rendre jobb tempót mutat, így a hibák nem férnek bele, amik a Japán Nagydíjon is nagyon megbosszulták magukat.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Zak Mauger / Motorsport Images

A Belga Nagydíj óta minden egyes időmérőt a Ferrari nyert meg, amit az évad első fele után senki sem mert volna megtippelni. Charles Leclerc sorra húzta be a rajtelsőségeket, míg Japánban Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a kvalifikáción. Erre azelőtt Kanadában volt példa, és ahogy Montrealban, Szuzukában sem sikerült győzelemre váltani az első rajthelyet.

Még több F1 hír:

Sőt, Leclerc a második helyről még a dobogóra sem tudott felállni, aki szintén rossz rajtot vett, majd összeütközött Max Verstappen autójával, akinek ezzel tönkretette a versenyét és a saját is erősen befolyásolta. Utólag Charles elismerte, hogy ő az egyetlen felelős, és nem akar kifogásokat keresgélni.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint nehéz megmondani, hogy egy jó rajttal nyerhettek volna. A svájci-olasz szakember csalódott, amiért ismét az első sorból vághattak neki a futamnak, de ezúttal sem övék lett a győzelem, miközben a Mercedes már matematikailag is hatszoros világbajnok és hamarosan Lewis Hamilton is az lesz.

„Nehéz megmondani... A versenyen a Mercedesnek jobb tempója volt, addig az időmérőn nem. Seb az első kör végén Hamilton előtt volt, és ez a futam végéig így is maradt. Még, ha jó tempód is van, mindig nehéz az előzés. Ha a rajtnál az első két helyen vagy, nehéz lenne két autót megelőzni, de nem hiszem, hogy ez most fontos.”

 

„Meg kell vizsgálnunk, hogy miért nem voltunk elég gyorsak. A végén egyszerűen a legjobbnak kell lennünk. Mindig nehéz megítélni egy pénteki nap után, hogy ki, milyen versenyképes. Mivel valószínűleg különböző programokon dolgozunk, nem kapjuk meg a valós képet. Nem tudom, hogy akkor mit csináltak.”

„Önmagunkra koncentrálunk, és ezt tettük pénteken is, amikor volt néhány kérdésünk az autóval. Az időmérő és a futam miatt változtattunk a hátsó szárnyon, és az autó jobban is érezte magát. Ez segített az egyensúlyban. A megfelelő tempót diktáltuk az időmérőn, míg a futamon nem. Nehéz megítélni, hogy milyen ez a pénteki nappal. Csak megpróbáltuk megoldani az aznap előkerült gondokat, és az autó előrébb is lépett.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc megnézte a felvételeket: „Én vagyok az egyetlen hibás”
Következő cikk Rendszerhiba okozta a Japán Nagydíj korai leintését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország