BRÉKING

A Ferrari egy hónapja "kézbe vette a gyeplőt"!

A Ferrari csapatfőnöke szerint a Scuderia már jó úton halad, hogy visszatérjen az élre - mondja ezt a legutolsó technikai előrelépést követően.

Az Olasz Nagydíj alatt a hazai csapat teljesítménye került a középpontba, miután a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy fogalmazott, csapata nem tudta elérni a 2016-ra kitűzött célokat.

Annak ellenére, hogy a Ferrari idén még nem nyert futamot, Arrivabene szerint az elnök is értékeli az átalakulásokat, amik a technikai igazgató, James Allison távozását követően kezdődtek meg a színfalak mögött.

Arrivabene a következőket mondta Marhionne szavairól: "Azt mondta, amióta velünk van, látja a változtatásokat a csapatban. Azt mondta a struktúra rendben van."

"A Ferrarinál elég emberünk van, hogy a megfelelő irányba indulhassunk, és szerintem nem boldog az idei eredményekkel, de látja a változásokat, és már alig várja a jövőt."

Bár Allison nemrég távozott a csapattól, de az olaszoknál már nagyon jónak tűnik a horizontális struktúra - ez a pályán is meglátszik.

"Persze a céljainkat nem tudtuk elérni idén, de szerintem egy hónapja megragadtuk a gyeplőt." - utalt ezzel Allison távozására.

"Léptünk, és most, az elmúlt két versenyen, a dolgok kicsit jobban mennek. A hangulat nagyon pozitív a csapatnál, és mindenki alig várja egyik futamot a másik után idén, illetve jövőre."

"A hangulat rendben van: a jó irányba közeledünk. Csak egy kis időre van szükségünk, ennyi."

Bár már sok csapat abszolút 2017-re koncentrál, Arrivabene szerint a Ferrari tartozik annyival a szurkolóinak, hogy teljesen ne adja fel az idei szezont.

"Amikor egy csapat színeiben dolgozol, és ennek a csapatnak ferrari a neve, akkor nem adhatod fel. Ez a mi értékünk. Emiatt olyan nagy a nyomás is."

"Persze a következő szezon fontos, és jönnek az új szabályok, így nagyban az aeróra koncentrálunk, de mikor a Ferrariról van szó, akkor azonnal érzed az istálló felelősségét."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen gyorsabb volt mostanában, tehát Vettel gyengélkedik a Ferrarinál?
Következő cikk Ecclestone: "Jó, hogy a Mercedes segített a Ferrarinak - egy kicsit többet is lehetett volna!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország