A Ferrari döntése politikai üzenetet is rejthet magában

Az utóbbi napokban beszédtémát jelentett az F1-es paddockban az, hogy a csapattagoknak be kellene-e oltatniuk magukat. A bahreini hatóságok felajánlották ezt a lehetőséget az istállóknak, de a sorozat nem tette kötelezővé senkinek sem az oltást.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Ferrari

A legtöbb csapat a saját alkalmazottaira bízza a döntést, miközben nem szeretnének rossz üzenetet közvetíteni a világ felé, mivel Európában és sok másik helyen a világban még továbbra is sokan várnak a koronavírus elleni oltásra.

A Ferrari ezzel szemben viszont igyekszik kicsit jobban ösztökélni az embereit arra, hogy fogadják el Bahrein ajánlatát, és adassák be maguknak a védőoltást, állítja a Sky Sports riportere, Craig Slater.

Még több F1 hír:

„Azt mondják, nem valószínű, hogy főleg a fiatalabb embereket, köztük a mérnököket és a szerelőket beoltanák Olaszországban. Az olaszoknál jóval kevesebben kapják meg a vakcinát, mint az Egyesült Királyságban” – teszi hozzá Slater.

„Azzal, hogy zöld utat adnak a csapattagoknak az oltás elfogadására, azt hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos, hogy az emberek megkapják a vakcinát. Ezzel pedig bizonyos szempontból szembemennek azoknak a nézeteivel, akik kétségek között vannak a téma kapcsán.”

Olaszországban egyébként egyfajta oltásellenes mozgalom is van, emiatt pedig jóval kevesebben hajlandóak beadatni maguknak a COVID-19 elleni vakcinát, mint például Nagy-Britanniában vagy Európa más részein.

Helmut Marko szerint Alonso kivételes tehetséggel rendelkezik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Verstappen sikeréhsége egyedülálló
Következő cikk Ők vezetnek az első, pénteki F1-es tesztnapon Bahreinben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország