A Ferrari csapatfőnöke nyugalomra intett, Vasseur szerint elég hosszú a szezon, lehet még javítani

A Kanadai Nagydíj csalódást keltő eredménye után igyekezett optimista maradni.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint az idei világbajnoki idény olyan hosszú, hogy felesleges aggódni a Kanadai GP-n történtek miatt. A szurkolók persze máshogy gondolják, ettől függetlenül Vasseur próbált mindenkit megnyugtatni.

Erre szükség is volt, hiszen Montrealban egyik pilótájuk sem tudta befejezni a versenyt, és már a kvalifikáción is csak küszködtek. A Scuderia szerelmesei ráadásul duplán aggódhatnak, hiszen nem elég, hogy Verstappen elhúzott, Norris is feljött Leclerc-re.

"Semmi sem változik a múlt héthez képest" - mondta a RacingNews365-nek. „Monacóban a Red Bullnak volt kemény hétvégéje” – utalt arra, hogy a hercegségben Verstappen csupán a hatodik helyen végzett.

„Amit szem előtt kell tartanunk, hogy még 15 futam van hátra. Ez majdnem egy teljes 2018-as vagy 2017-es szezon. Lesznek még nehéz, mint ahogy jó versenyhétvégéink is” – így a csapatfőnök.

"A legfontosabb, hogy tovább fejlődjünk, kijavítsuk a problémákat, és ne csökkenjen a motivációnk. Nem leszünk világbajnokok egy jó hétvége után, mint ahogy nem is bukjuk el azt egy rosszabb eredményt követően" - tette hozzá.

Eközben Verstappen méltatta Alonsót, és elmondta, miért olyan jó a kapcsolatuk a spanyollal.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jönnek a fejlesztések az Aston Martin autóira
Következő cikk Verstappen kész fogadni legnagyobb riválisai világbajnoki címére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország