BRÉKING

A Ferrari csapatfőnöke: "A versenyigazgatóság döntését inkább nem kommentálnám..."

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke sajnálja az elszalasztott lehetőséget, és azt, hogy csak Kimi Räikkönen révén szereztek pontokat.

Ahhoz képest, hogy a Ferraritól a közvélemény a győzelmet sem tartotta elképzelhetetlennek, és saját maguktól is minimum dobogót vártak, az olasz istálló újabb csalódást keltő eredménnyel távozik egy versenyhétvégéről.

Sebastian Vettel, miután megtorpedózta Rosberget, már a rajtnál kiesett, Kimi Räikkönen pedig egyedül kevés volt a Mercedeses és Red Bullos túlerővel szemben. És ha mindez nem lenne elég, 3-helyes rajtbüntetést kapott a német bajnok a közelgő Japán Nagydíjra.

Versenyzési gaming élmény otthonra, magas szinten: Playseat, a gamerek egyik nagy álma!

Maurizio Arrivabene, csapatfőnök: Ez nyilván nem az az eredmény, amit szerettünk volna. Egy olyan taktikus versenyen, mint a mai, jó lett volna, ha mindkét autónk pályán van, és ennek megfelelően tudjuk alakítani a stratégiát. Annak függvényében, ami Sebastiannal történ, Kiminél egy nagyon agresszív stratégiát terveztünk, azonban végül mindenki más is így tett, így ez az előny semmissé vált.

Nagy kár, hogy Kimi versenyét tönkretették az autója kisebb sérülései: előbb egy gumidarab ragadt a hátsó szárnyára, később pedig ütközött Rosberggel, ami miatt több dolog is leszakadt az autója oldaláról. Vettellel beszéltem a balesetéről, de a versenyigazgatóság döntését inkább nem kommentálnám...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel 3-helyes rajtbüntetést kapott a Japán Nagydíjra a maláj incidense miatt - HIVATALOS
Következő cikk Hamilton motorjában egy nagy lyuk éktelenkedik - Japánra talán megtudjuk, mi történt...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország