A Ferrari csak a negyedik csapat: Raikkönen csalódott

A Ferrari csak a negyedik csapat: Raikkönen csalódott

Kimi Raikkönen nem igazán érti, miért kellett két kiállásos stratégiát alkalmazni ma, és az F14T-vel sem elégedett. Elmondta, mindent meg kell tenni a siker és a fejlődés érdekében.

Raikkönen a levezető körben megkérdezte, ki hozta a stratégiával kapcsolatos döntéseket, mivel úgy érezte, "neki a második" variációk jutnak. "Csak tisztázni akartam pár dolgot"- felelte az Autosportnak az üzenetet magyarázva.

"Nyilvánvalóan nem volt nagy különbség köztük"- utalt a stratégiákra. "Még mindig messzire a többiek mögött érünk célba. Nem jelentett nagy különbséget az eredmény szempontjából"- folytatta.

"Ami engem illet, ez egy kemény verseny volt.  Az jelentette a legnagyobb gondot, hogy hiányzott a tapadás, és összességében is elmondható, hogy nehéz jól kiegyensúlyozni az autót. A két kerékcsere nem bizonyult a legjobb stratégiának, mivel az elhasznált abroncsokkal lehetetlen volt végig nyomni. Jobban sikerült, mint a legutóbbi futam, de lehet, hogy ez a pálya karakterének is betudható, ami eltér azoktól, amiken eddig mentünk. Nem lehetünk boldogak a 6. és 7. hellyel, mivel közel sem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk. Időbe telik, de mindent meg fogunk tenni, és azt is tudjuk, mit kell csinálni a fejlődés érdekében. Ez egy más verseny volt. Sok mindent kipróbáltunk, és valamivel jobban ment. Összességében a negyedik leggyorsabb csapat vagyunk, ami csalódást jelent."

 

//

Post by www.f1-live.hu.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING