A Ferrari biztosan nem fogja elküldeni Raikkönent a gyenge eredményei ellenére sem

A Ferrari biztosan nem fogja elküldeni Raikkönent a gyenge eredményei ellenére sem

A finn „Jégember” minden valószínűség szerint Maranellóban marad és 2015-ben lesz az utolsó éve a Forma-1-ben.

Kimi Räikkönen egyedüliként a mezőnyben még mindig nem tudta legyőzni az aktuális csapattársát, miközben Fernando Alonso mindent kihoz a gyengébb Ferrariból, és egyre nagyobb pontelőnyre tesz szert a finnel szemben.

Räikkönen nagyon sok negatív kritikát kap, és a szimpatizánsainak is egyre nehezebb reális magyarázatot találniuk arra, hogy a finn „Jégember” miért nyújt ilyen gyenge teljesítményt. A pletykák szerint Kimi helyét a Force Indiánál versenyző Nicolas Hülkenberg, vagy a marussiás és ferraris vérvonallal rendelkező Jules Bianchi veheti át.

Nem hivatalos információk szerint Räikkönen szerződése 2015 év végéig érvényes a Ferrarival, és a csapat ezúttal semmiképpen nem szeretné azt felbontani. Az olaszok azonban rendkívül csalódottak, mivel jelen állás szerint Räikkönen semmivel sem nyújt jobb teljesítményt, mint az elküldött Felipe Massa, és cserébe a világbajnok még rendkívül sokba is kerül.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legutóbb Alonso hangsúlyozta, hogy fontos lenne, ha a másik Ferrari is folyamatosan pontokat szerezne, mivel a Williams nagyon erős lett és Hockenheimben megelőzte a legendás riválist.

Marco Mattiaci csapatfőnök azonban egyértelművé tette, hogy a 2015-ös évet is Räikkönennel akarják megkezdeni, így csak a finnen múlik az, hogy marad, vagy sem. Steve Robertson, a sztár menedzsere sejtelmesen beszélt Németországban pártfogoltja kontraktusáról, és erősen érezhető volt rajta, hogy nincs kizárva egy korai távozás.

A Ferrari elsősorban az új szabályokat teszi felelőssé Kimi gyenge teljesítményét illetően, így egy évet még biztosan adna a finnek, akinek a csapattársától eltérően messze több időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon. Valami hasonló lehet a helyzet a Red Bullnál is, de ott Sebastian Vettel messze jobban áll, mint a barátja Maranellóban.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING