A Ferrari biztos benne, hogy szükség volt a csapatutasításra

Mattia Binotto szerint az előre megbeszélt taktikával nem volt baj, ugyanis a csapat mindenképpen szerette volna elkerülni, hogy Lewis Hamilton húz hasznot a helyzetből.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A forma-1-es Orosz Nagydíj rajtja után nem megszokott jelenetek zajlottak, legalábbis annyiban, hogy a rádióüzenetekből kiderült, a Ferrari nem ezt tervezte. Sebastian Vettel azonnal megelőzte Hamiltont és csapattársát is, és az élre, állt, ám nem úgy ahogy azt előre megbeszélték az olaszoknál. Ugyanis az a taktika része volt, hogy a csapat igyekszik elkerülni, hogy Charles Leclerc szélárnyékából Hamilton profitáljon.

Végül ugyan az eltervezettől eltérően, de a Ferrari elérte, hogy az első két helyen haladjon a két versenyző, ám a technika belerondított a tervekbe, Vettel kiesése pedig még visszájára is fordította az addig elérteket. Végül a Mercedes szerezte meg a kettős sikert, Vettel kiesett, Leclerc pedig a harmadik helyen ért célba. Sokan már vasárnap felvetették, hogy nem lenne-e jobb, ha csak simán versenyeznének a pilóták a hasonló bonyolult taktikai megfontolások helyett, ám a csapatfőnök megvédte a kitaláltakat.

Még több F1 hír:

"Igen, szükség volt rá, ebben biztosak vagyunk. Máskülönben Hamilton megkapta volna Charles szélárnyékát, és ha nem akartuk volna megszerezni azonnal az első két helyet, akkor rosszabbul is alakulhatott volna a helyzet. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem hagyhatjuk, hogy Hamilton megkapja Charles szélárnyékát, ezt inkább Vettelnek szántuk. Aztán ennek köszönhetően Sebastian előnyt szerzett, és úgy terveztük, hogy majd visszacseréljük a sorrendet később. Ideális esetben ezt minél előbb szerettük volna megtenni, de Seb nagyon gyors volt, és úgy döntött, hogy kitart az élen, mert a csapattársa nem volt elég közel hozzá. Ezen a ponton tért el kettejük értékelése, de majd még beszélünk róla. A tény, hogy kértük, hogy Vettel adja vissza a helyet, de az is igaz, hogy Leclerc viszont nem volt elég gyors, és így időt vesztettünk. Vettel nagyon jó tempót futott, növelte az előnyét a csapattársával szemben, mi pedig megértettük, hogy hozhatunk később is döntést" - mondta a Ferrari első embere.

Végül a Ferrari el is érte, hogy a két versenyző helyet cseréljen. "Nem csak azért döntöttünk Leclerc első cseréje mellett, hogy visszaadhassuk neki az első helyet. Ez sokkal inkább azért volt, mert az gumijai már elkoptak, különösen a bal hátsó, és eljött a pillanat a cserére. És úgy döntöttünk, hogy akkor Vettel maradjon kint az élen ameddig csak tud, és csak akkor hívtuk ki, amikor már a kerekek nem bírták tovább. Ennek lett eredménye, hogy Leclerc került élre, de ekkor még nem ért véget a futam" - mesélte a vitatott történetről Binotto.


Makaó híresen az egyik legveszélyesebb pálya, és ezt 2010-ben is bizonyította a helyszín a BMW Pacific series eseményén, ahol óriási erővel csapódtak neki a falnak a pilóták. A belsőkamerás nézetből különösen durva az eset.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Titkos recept: ez a nő pörgeti fel Vetteléket
Következő cikk Az Orosz Nagydíj startja: Vettel rakétaként lőtt ki (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország