A Ferrari beáldozta a szombati időmérőt és a sprintet a verseny érdekében
A Ferrari pilótái elismerték, hogy a csapat döntése után nem reménykedtek abban, hogy harcban lesznek a pole-pozícióért a 2023-as Forma-1-es sprint szétlövés időmérőjén, miután a Ferrari a vasárnapi versenyt részesíti előnyben.
A Forma-1-es sprintformátum értelmében a csapatok a szokásos 13 szett helyett csak 12 szett gumit használhatnak fel a hétvége alatt, a Brazil Nagydíj különleges tulajdonságai miatt pedig a szokásosnál sokkal értékesebbé váltak a lágy szett gumik.
A Pirelli a 2022-es versenyhez hasonlóan a C2-3-4-es keverékű gumikat szállította a hétvégére, azonban a C2-es keverék már tavaly is túl keménynek bizonyult a pályára, és senki nem használta azokat a verseny alatt.
Mivel idén nem csak egy, hanem két időmérőt is teljesítenie kellett a csapatoknak a hétvége alatt, a Ferrari úgy döntött, hogy a vasárnapi verseny érdekében beáldozzák a sprint szétlövést így a sprintet csak a 7. és 9. helyről kezdheti meg Charles Leclerc és Carlos Sainz.
„Nem tudom, hányan voltak még használt gumikon, számítottunk arra, hogy nem lesz kiemelkedő az időmérős eredményünk” – értékelt a Sky Sportsnak Leclerc. „A versenytempónk általában rosszabb szokott lenni, de annál jobb, mint hogy ezen a helyen érjünk célba. Egy-két helyet szerintem még javíthatok, de a vasárnapi versenyre koncentrálunk.”
Carlos Sainz hozzátette, hogy a sprint nem oszt, nem szoroz a hétvégéjükkel kapcsolatban, mert a McLaren és a Mercedes is gyorsabb szerinte a Ferrarinál.
„A közepeseken nagyon jó volt a tempónk az időmérő első két szakaszában, de úgy döntöttünk, hogy a friss szett lágyakat elrakjuk a versenyre. A McLaren és a Mercedes egy kicsit gyorsabb nálunk, de remélhetőleg jó versenyünk lesz vasárnap.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.