Statisztikák

A Ferrari az elmúlt 5 évben csak 14 győzelmet szerzett a Forma-1-ben

A következő statisztika is jól prezentálja azt, hogy a Mercedes milyen domináns szerepet tölt be a Forma-1-ben az új turbókorszak belépte óta.

Kimi Raikkonen, Ferrari, 1st position, with his trophy and Champagne on the podium

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari legutóbb egyéni címet 2007-ben ünnepelhetett. Kimi Räikkönen rögtön az első ferraris évében felért a csúcsra, nevető harmadikként, megelőzve ezzel a McLaren akkori párosát, az újonc Lewis Hamiltont és a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, aki címvédőként szerződött Wokingba.

Még több F1 hír:

Az olaszok azóta négy alkalommal voltak igazán közel ahhoz, hogy újra övék legyen az egyéni trófea. Ez azonban nem teljesen igaz, mivel Sebastian Vettel a 2018-as kiírást majdnem 90 pontos hátrányban fejezte be az ötszörös bajnok Hamilton mögött, de az alatta dolgozó Ferrari készen állt arra, hogy nyerjen. A német azonban túl sok hibát vétett.

2008-ban Massa, míg 2010-ben és 2012-ben Alonso élhetett át drámai pillanatokat a Ferrarinál, amikor az utolsó pillanatokban lemaradt a címről. A brazil oldalán a McLaren örülhetett, míg a spanyol sztár esetében a Red Bull.

Az F1.com készített egy látványosabb összeállítást arról, hogy a Ferrari miképpen teljesített az elmúlt 5 évben. 2014-ben a csapat az Alonso-Räikkönen duóval még csak győzelmet sem szerzett. Fernando óriási csapást mért a finnre, aki akkor tért vissza a Ferrarihoz. Egy esztendővel később már jobb volt a helyzet, amikor Vettel vezetett Alonso helyén. A versenyképesebb konstrukcióval a német rekorder 3 győzelemig jutott és a csapat második lett a konstruktőrök versenyében.

2016-ban, amikor Rosberg bajnokságot nyert a Mercedesszel, a Ferrari minden területen visszaesett. Ez ismét egy olyan idény volt számukra, amikor egyszer sem ünnepelhettek a dobogó legfelső fokán, és még a Red Bull is megelőzte őket.

A 2017-es idény előtt sokan leírták őket, de a csapat sokkal nagyobb erőt mutatott és a Mercedes első ízben került nyomás alá. Ugyanakkor Vettel 5 győzelme is kevésnek bizonyult. A négyszeres világbajnok már akkor a kritikák kereszttűzébe került, mondván, hogy az SF70H-val például Alonso bajnok lett volna.

A 2018-as szezont pedig már mindenki jól ismerheti. Vettel rengeteg hibát vétett, és a Ferrari egy rendkívül versenyképes autóval lett második. Szakértői vélemények szerint az SF71H a szezon legnagyobb részében egy szintet képviselt a W09-cel, így elsősorban a pilótákon múlt a cím sorsa. Az autó csak 6 győzelmet tudhat a neve mellett, amiből egyet Räikkönen hozott össze. A finn 5 év után nyert újra versenyt az F1-ben.

Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy Hamilton 2014 és 2018 között egymaga több mint 50 győzelmet szerzett. A Ferrarinál ez összesen 14.

Év Győzelem Bajnoki helyezés Pont
2014 0 4 216
2015 3 2 428 (+212)
2016 0 3 398  (-30)
2017 5 2 522 (+124)
2018 6 2 571 (+49)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen bajnoki címére fogadnál? 301-szeres pénz ütheti a markod
Következő cikk Alonso tudja, hogy miért ilyen domináns és gyors versenyző

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország