BRÉKING

A Ferrari Ausztráliára időzíti a nagy durranást: a fejlesztett 2016-os erőforrást!

A Ferrari azt tervezi, hogy csak a szezonnyitó nagydíjon, Ausztráliában veti be az erőforrás evolúcióját. Javulást várnak a finomhangolt egységtől.

Az első hivatalos barcelonai teszten a Ferrari a legutóbbi erőforrását használja, amit a Haas Racing is. A Sauber még a 2015-ös autójával körözget.

Az erőforrások fejlesztését idén már több területre is kiterjesztették, azaz a motorgyártók nagyobb szabadságot kaptak, több alkatrészhez is hozzányúlhatnak a szezon folyamán.

Mivel az első barcelonai tesztnap (február 22) és az első hivatalos ausztrál szabadedzés (március 18) között viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, a Ferrari komoly újításokkal készül.

Kicsit titkolózva, de Gene Haas, az amerikai csapat tulajdonosa pár részletet csak elárult: "Ahogy én értem, a jelenlegi erőforrás csomag, amivel most megyünk, nem az az egység, amit Melbourne-ben használni fogunk."

"Ezek inkább tesztmotorok, szóval az erőforrás kicsit változni fog."

És a Haas Racing, illetve a Ferrari jelenleg ugyanazokkal az egységekkel tesztel? "Nem tudom." - jött a rövid válasz Haastól.

"Tavaly óta sokat változtattak rajta, és azt mondják, hogy egy teljesen új motorról beszélhetünk."

"Valószínűleg különböző motorjaik vannak más és más tulajdonságokkal - biztosak akarnak benne lenni, hogy mind megbízható."

"Úgy képzelem, hogy az összes motoron van valami apró különbség."

"Tőlünk csak annyit kértek, hogy minél több kört tegyünk meg a pályán, majd a használt motort adjuk vissza, ők pedig megnézik, hogy volt-e valami gond vele."

//

A Ferrari rejtegeti az SF16-H-t a riválisok elől! fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, February 23, 2016

A Haas Racing azonban nem sok változtatást tervez az autóján az Ausztrál Nagydíjig.

"Nyilvánvalóan a kasztni így ment át a törésteszteken, szóval nem gondolom, hogy nagyon mást látunk majd Melbourne-ben."

"Talán az első szárny változik kicsit, tekintve a megbízhatósági problémákra, de ettől függetlenül ugyanazt látjuk majd Melbourne-ben, amit itt is."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas Racing hirtelen csak egyszerű, átmeneti megoldást talált a szárnyproblémára!
Következő cikk Duplázott a Ferrari Barcelonában: Vettel nagy fölénnyel nyerte meg a második napot, brutálisan megbízható lett a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország