A Ferrari attól tart, jövőre a versenyzők takaréklángon lesznek a spórolás miatt

Mivel az 1.6 literes turbóknak jelentősen kevesebbet szabad majd fogyasztaniuk, mint a jelenlegi 2.4 literes erőforrásoknak, a Ferrari motorfőnöke attól tart, hogy jövőre minden a takarékoskodásról fog szólni – a futamok is.

Miközben a Mercedes és a Renault is bemutatta a 2014-től használatos turbóját, a Ferrari még adós ezen a téren. Maranellóban teljes erőbedobással dolgoznak a motoron, és Bernie Ecclestone náluk hallgatta meg az új egység hangját – ami nem bűvölte el. Jean Todt is járt már az olaszok fejlesztőrészlegében, de a nagyközönség még nem látta a V6-ost.

„Kevés idő áll rendelkezésre a motor kifejlesztéséhez, és mindez azt jelenti, a megbízhatóság lesz a döntő: ez fogja eldönteni a szezon első versenyeit”- mondta Luca Marmorini. Jövőre a motoroknak 5000 kilométert kell kibírniuk a jelenlegi 2000 helyett.

„A legtöbb esetben a motor hátuljánál, középen fogják elhelyezni a turbókat, azaz az elektronika közelében. A hőmérséklet akár 1000 Celsius is lehet, és ezt nem lesz könnyű kezelni. A hőkezelés lesz az egyik fő terület, melyre koncentrálnunk kell”- állapította meg a szakember.

„Már tavaly év végén is volt egy prototípusunk a tesztpadon, és most fejezünk be egyet, mely a jelenlegi autóban fog futni. Nagy kihívást jelent a terv, miszerint készen álljunk márciusra. Semmilyen botlást sem engedhetünk meg magunknak, és biztos vagyok benne, el fogunk készülni. Egy ideje már dolgozunk rajta, hogy elkészüljön ez az autó, de ez a feladat nagy kihívással jár. Csak az első versenyen fogjuk látni, hogy elég jó munkát végeztünk-e.”

A megbízhatóság mellett a másik sarkalatos pont a fogyasztás. Jövőre már csak 100 kilogramm üzemanyag áramolhat át a rendszeren óránként, ami jelentős különbség az idei évhez képest. Többen attól tartanak, hogy a futamok a spórolásról, és nem a padlógázról fognak szólni.

„A Ferrari úgy érzi, ez valóban veszélyt jelenthet. Tetszik a dolog, hogy a Forma-1-ben is figyelembe vegyük a hatékonyságot, de az nem tetszik, hogy a Forma-1 olyan sport legyen, melyben 50 százalékon csordogálsz a körök alatt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING