Nosztalgia

A Ferrari, amivel Alonsónak bajnoknak kellett volna lennie?!

10 éve mutatták be azt a bizonyos Ferrarit, mellyel Fernando Alonso már az első ferraris évében bajnok lehetett volna, de a sors és Sebstian Vettel közbeszólt. Ami sikerült Kimi Räikkönennek, az a spanyolnak már nem.

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Ferrari Media Center

A Ferrarinál nagyon régóta várnak arra, hogy egyéni és konstruktőri címet ünnepeljenek. Legutóbb Kimi Räikkönen ért fel a csúcsra az olaszoknál, még 2007-ben. Ez egy igen hosszú sikertelen időszak, ami továbbra sem ért véget.

Még több F1 hír:

Igaz, 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is karrnyújtásnyira volt a cím, de Felipe Massa és Fernando Alonso sem járt sikerrel, akik később csapattársak lettek. A brazil pár másodperc erejéig még bajnoknak is érezhette magát, míg a spanyol két alkalommal törhetett össze legbelül.

Alonso eredetileg csak később csatlakozott volna a Ferrarihoz, és emiatt Räikkönen szerződését fel kellett bontania Maranellónak, mivel az azt megelőző idényben súlyos sérüléseket szenvedett Massa mellett tették le a voksukat.

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Fotó készítője: Ferrari Media Center

A kétszeres világbajnok az első ilyen szezonjában az Aldo Costa, a Luca Marmorini, a Nikolas Tombazis és a Marco de Luca által tervezett Ferrari F10-est vezethette, ami összességében egy versenyképes konstrukció volt.

A Red Bull autója azonban gyorsabbnak, és gyakorlatilag minden területen jobbnak bizonyult, de Alonso többet tudott kihozni a csomagból, mint a másik oldalon Vettel és Webber a Red Bullnál. A végjáték drámai sikeredett, mivel noha a Ferrari versenyzője favoritként várhatta az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat, végül Vettel megelőzte őt a tabellán.

Ezzel rögtön keserű szájízzel indult Alonso karrierje a Ferrarinál, mellyel az első szezonjában 5 győzelmet szerzett. Két olyan futam is volt, amikor nem volt ott a TOP-10-ben, valamint még egy, amikor kiesett. A másik Ferrarival Massa pár dobogós helyezésen kívül nem tudott többet felmutatni, és csak 6. lett 144 ponttal, míg Alonso 252 egységgel zárt a 256 pontos Vettel mögött.

A Ferrari konstrukciója a 19 versenyből 5 futamot nyert meg. Emellett 15 dobogós helyezés, 2 rajtelsőség és 5 leggyorsabb kör került a neve mellé. Massa gyengébb eredményei miatt is a Ferrari csak harmadik lett a konstruktőri versenyben a McLaren és a bajnok Red Bull mögött.

Felipe Massa, Stefano Domenicali, Fernando Alonso

Felipe Massa, Stefano Domenicali, Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa, Luca di Montezemolo and Fernando Alonso

Felipe Massa, Luca di Montezemolo and Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa, Fernando Alonso, Marc Gene, Giancarlo Fisichella and Luca Badoer unveil the Ferrari F1

Felipe Massa, Fernando Alonso, Marc Gene, Giancarlo Fisichella and Luca Badoer unveil the Ferrari F1

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Felipe Massa and Fernando Alonso

Felipe Massa and Fernando Alonso

Fotót készítette: Ferrari Media Center

7

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull nagy harcot vívott az időjárással Zandvoortban, az F1-es forgatáson
Következő cikk 43 éves lett Takuma Sato, az egykori F1-es japán sztár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország