A Ferrari állítja, nemcsak a fejlesztések miatt nyerték meg a Szingapúri Nagydíjat

Mattia Binotto csapatfőnök egyúttal azt is mondta, a Ferrari nem a dicsőségért versenyez, hanem sokkal inkább a győzelemért, mert minden egyes futamot meg akarnak nyerni, valamint nem foglalkoznak a bajnokság állásával.

Sebastian Vettel, Ferrari, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Ferrari számára minden bizonnyal elúszott a bajnoki cím, mindkét fronton, még akkor is, ha Valtteri Bottas továbbra is gyengébb teljesítményt nyújt Lewis Hamilton csapattársaként. A csapat már sorozatban a harmadik alkalommal nyert és a következő hétvégén, Oroszországban is komoly esélyük lehet erre.

Még több F1 hír:

Az SF90 legutóbb azonban egy olyan pályán végzett az élen, amire csak nagyon kevesen számíthattak. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a futamon nem volt káosz, így a Ferrari erőből húzta be a versenyt az első két helyen, bár Hamilton szerint a Mercedes könnyedén nyerhetett volna vasárnap, de ezt már soha nem tudjuk meg.

„Nem a dicsőségért versenyzünk, hanem versenyről versenyre haladunk, hogy megpróbáljuk megnyerni a futamokat. Minden egyes futamot meg akarunk nyerni. Nem arról van szó, hogy a bajnokság helyzetét figyelnénk, amin belül a lehető legjobbat akarjuk nyújtani ebben a szezonban. A legjobb, ha megbizonyosodunk arról, hogy a megfelelő módon készülünk-e fel a következőre.” - tette egyértelművé Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

 

A Ferrari fejlesztései nagyon jól működtek Szingapúrban. Sőt, a vártnál azok sokkal nagyobb különbséget eredményeztek, mivel korábban egy ilyen pályán teljesen esélytelen lett volna az SF90, ami ennek ellenére nemcsak az időmérőt húzta be, de 2017 után kettősgyőzelmet is szerzett a csapat, ami egy kiváló eredmény és a lehető legjobb is.

„Az aerodinamikai fejlesztéseink előrelépést jelentettek, de ez nem magyarázza meg mindazt, amit láttunk. Úgy gondolom, hogy Szingapúr még mindig egy nagyon egyedi pálya. Közel vannak a falak, tehát a pilóták különbséget eredményeznek. A magabiztosságuk is differenciát hozott ezen a hétvégén.”

„Úgy gondolom, hogy az utóbbi futamok óta javult az autó aerodinamikai egyensúlya és ez igaz a gumikra is. Ezek itt másfajta keverékek voltak a normál futamokhoz képest. Ez valószínűleg szintén számított, hogy azokat működésre tudtuk bírni és a megfelelő módon használtuk. Sok tényező játszott szerepet abban, hogy elértük ezt az eredményt.”


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nem igazán érti, miért ment olyan lassan Leclerc Szingapúrban
Következő cikk Az F1-es versenyzők közül szinte senki sem akar fordított rajtrácsot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország