A Ferrari a tűzzel játszik?

Michael Schumacher idejében ez elképzelhetetlen lett volna, de közel sem biztos, hogy a Ferrari rosszul jár az új taktikával.

Kimi Raikkonen, Ferrari in the Press Conference

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

A Ferrarinál mindig is egy „lovat” futtattak a versenypályákon, míg a másik a legjobb esetben is csak kísérő lehetett. Sok támadást kaptak már emiatt az olaszok, de az eredmények mellettük szólnak, és tudjuk, hogy a Forma-1 egy kegyetlen játszótér…

Amikor a világ egyik legnagyobb márkáját képviseled, talán nem tehetsz másképp. És ezzel együtt a hagyományok köteleznek, amik évtizedekre nyúlnak vissza.

Emlékezzünk csak azokra az időkre, amikor minden Schumacher köré épült, és a csapattársaik teljesen egyértelműen egy másodpilótai szerepet töltöttek be. Ugyanakkor az is tény, hogy mindig Schumacher volt az, aki a magasabb szintet képviselte, miközben egy olyan varázs vette körül, ami mindenkire óriási hatással volt a Ferrarinál. Többek között emiatt is lehettek annyira sikeresek abban az időszakban.

Helmet of Michael Schumacher

Helmet of Michael Schumacher

Fotó készítője: Thomas Suer

Azok az idők elmúltak, és részben már más szelek fújnak Maranellóban, ahol 2007 óta várnak arra, hogy újra egyéni címet ünnepeljenek. 2010 és 2012 után talán idén van erre a legnagyobb esélyük. A tavalyi szezonban is versenyképesek volt a Ferrari, de túl sok hibát vétettek, valamint a Mercedesnek még megvolt a motorelőnye.

Idén messze nem látom azt a különbséget a németek és az olaszok között, mint korábban. Csak rá kell nézni a bajnoki tabellára, valamint magára a reális képre. Igen, a kiesések, a hibák, valamint a biztonsági autós fázisok is befolyásolták az eredményeket, de ezek mind hozzátartoznak a Forma-1-hez, ami még mindig egy technikai sport.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09, race side by side towards the first corner

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, Sebastian Vettel, Ferrari SF71H, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09, race side by side towards the first corner

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

Alapesetben nagyon egyszerű lenne a képlet a Ferrarinál, de Räikkönen jobb formát mutat, mint eddig bármikor a ferraris visszatérése óta. Ez részben időről időre átírja a forgatókönyveket, miközben a finn reménnyel tölti el a rajongói szívét. Ez történik ezekben a hetekben is, hiszen Franciaországban és legutóbb Ausztriában is dobogóra állhatott a csapattársa előtt. Más kérdés, hogy Vettel a francia és az osztrák helyszínen sem futott egy tiszta versenyt. Az igazság másik fele azonban az, hogy Paul Ricardon saját magának köszönhette a fiaskót, ezzel sok pontot veszítve, míg legutóbb az én meglátásom szerint teljesen feleslegesen kapott büntetést. Egyrészt Sainz továbbment a Q3-ba, valamint baleset sem történt. Lehetséges, hogy a szövetséget tudat alatt a sok negatív kritika is befolyásolta, amiért csak 5 másodperces időbüntetést adtak Sebastiannak a Francia Nagydíjon. Teszem hozzá, valóban meglepő volt, hogy ennyivel megúszta a dolgot.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09 retires from the race

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09 retires from the race

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Közben a Mercedes az utóbbi évek legnagyobb ziccerét adta oda a Ferrarinak. Ezzel az igencsak röviden hazagurított labdával az olaszok nagyon simán sétáltak be a kapuba. És, ha már futball-világbajnokság, akkor egy olyan hasonlattal is élhetünk, hogy az olaszok két büntetőt kaptak – az egyiket Räikkönen, míg a másikat Vettel értékesítette.

Adódik a kérdés, a jelenlegi szituációt tekintve nem lett volna ideálisabb, ha mindkét büntetőt Vettel rúgja? Gondolok itt az esetleges helycserére… Igen, átvette a világbajnoki vezetést, de csak egy ponttal. Ha a Ferrari dominálna, semmi gond nem lenne ezzel, de nincs erről szó! Fej-fej mellett haladnak, és a Mercedes finn versenyzője is nagyon erős, aki csak a szerencsétlenségének köszönheti azt, hogy nincs ott Vettel és Hamilton nyakán. Valtteri még nagyon fontos szerepet játszhat abban, hogy keresztbe tegyen a Ferrariknak.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotó készítője: Manuel Goria / Sutton Images

A Mercedesnél pedig hamarosan eljöhet az a pont, amikor Bottast beállítják Hamilton mögé. Ha ez a Ferrarinál nem történik meg, akkor Maranello gyakorlatilag 19-re fog lapot húzni. Az egyetlen szerencséjük az, hogy Räikkönen egy nagyon fair pilóta, így az ő versenyeiben ritkán van benne az, hogy túlvállalja magát a csapattársa ellen. Ehhez a „19-re lapot húzunk” játékhoz azonban Kiminek továbbra is így kellene teljesítenie. Ha nem, a Ferrari sokkal hamarabb fogja őt beállítani másodiknak, mint Bottasta Mercedes.

Szóval a Ferrari jól döntött, amikor Räikkönent nem sorolta vissza Vettel mögé Ausztriában? Nem tudom… Afelé hajlok, hogy rosszul döntöttek, látván a bajnokság szorosságát, és most megint egy olyan pálya jön, ami még a módosított gumik szempontjából is a Mercedesnek fog kedvezni.

Jonathan Wheatley, Red Bull Racing Team Manager and Kimi Raikkonen, Ferrari celebrate on the podium

Jonathan Wheatley, Red Bull Racing Team Manager and Kimi Raikkonen, Ferrari celebrate on the podium

Fotó készítője: Manuel Goria / Sutton Images

A másik részem viszont azt mondja, hogy igen, jól döntött a vezetőség, mivel Räikkönent ezzel abszolút motiváltan tartja, aki talán (!) újra beszállhat a csatába. Ez pedig nagyon-nagyon jót tenne a Forma-1-nek. Egyedül az aggaszt Kimi esetében, hogy nem elég konstans, és sokszor érthetetlen hibákat vét a Q3-ban. Ezek, és a kiesései nélkül megint más lenne ez a bajnokság, akárcsak a honfitársa esetében.

És aki ezek után is azt mondja, hogy unalmas a Forma-1… Négy versenyző is harcban lehetne a címért, plusz ott van a Red Bull, aki megint megvillant, hiába a gyengébb motor. Remek lenne, ha ők is beszállnának, ami azonban nem reális. Az már sokkal inkább, hogy erősen befolyásolják a bajnoki címért folytatott harcot, hiszen ezt tették legutóbb is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Räikkönen brutális startja az Osztrák Nagydíjról
Következő cikk Lecerc bombaformában: üzenet a Ferrarinak?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország