A Ferrari a Mercedestől igazolt emberét vetné be valódi célja elérése érdekében – sajtóhír
Ugyan a Ferrari hivatalosan még nem jelentette be, de tudható, hogy a Mercedestől Loic Serra érkezik majd hozzájuk, aki vélhetően 2025-től állhat csak munkába. Frederic Vasseur eredetileg azonban Pierre Wachét akarta a Red Bulltól, és továbbra sem tett le a megszerzéséről.
A vörösök Vasseur érkezése óta igyekeznek több neves szakembert is elcsábítani a nagy riválisaiktól. Az tudható, hogy elsősorban a Red Bullt vették célba, hiszen megpróbálták megszerezni magát Adrian Neweyt, valamint a hozzá nagyon közel álló Pierre Wachét is.
A bikások technikai igazgatójának ugyanis komoly szerepe van abban, hogy az RB19 ennyire jól sikerült idén, így nem csoda, hogy kapós szakembernek számít. Maranello azonban nem tudta őt leigazolni, ezért a Mercedeshez fordultak, ahonnan viszont elcsábították a teljesítményigazgatójukat, Loic Serrát.
Az Auto Motor und Sport elismert szakírója, Michael Schmidt viszont arról tudósított, hogy a Ferrari továbbra sem tett le Wachéról, és lényegében Serrát akarják felhasználni arra, hogy meggyőzze a Red Bull-ost, mivel ők ketten jó barátságot ápolnak egymással.
„Úgy vélem, Loic Serra kiválasztását alapos tervezés előzte meg. Ő az egyik legjobb barátja Pierre Wachénak, a Red Bull technikai igazgatójának. Ők ketten gyakran órákat töltenek el együtt a paddockban, pedig rivális csapatok tagjai. Mindketten erős dohányosok, és sokat beszélgetnek. Kíváncsi lennék, miről folyik a diskurzus” – mondta Schmidt a spái futamot követő videójában.
„Úgy vélem, Vasseur ezt a kapcsolatot kihasználva próbálja megszerezni Wachét. Abból, amit a Red Bulltól hallottam, Vasseur nagyon közel volt a leigazolásához, és talán még most is ezzel próbálkozik.” A bikások azonban hiszik, hogy a technikai igazgatójuk nem megy sehová.
Az Alpine-ból francia Ferrarit csinálna a Renault Csoport vezetője.
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások