A Ferrari a Le Mans-i győzelemre tör, egy kivételes szurkolójuk pedig biztosan van

A Ferrari 50 év után tért vissza, hogy ismét megpróbálja megnyerni a Le Mans-i 24 órás futamot a 499P-vel, az F1-es pilótájuk, Charles Leclerc pedig megjelent a helyszínen, hogy onnan biztassa a csapatot.

#51 Ferrari AF Corse Ferrari 499P of Alessandro Pier Guidi, James Calado, Antonio Giovinazzi

Már javában zajlik a jubileumi 100. Le Mans-i 24 órás viadal, a Ferrari pedig az első sorból kezdhette meg a futamot, de hatalmas csatában vannak a többi nagy márkával. A cél persze az abszolút győzelem, és mivel ezen a hétvégén nincs F1-es futam, így Leclerc-nek is volt ideje arra, hogy átruccanjon a legendás viadalra.

Ráadásul nem egyedül van ott, hiszen a márka elnöke, John Elkann, illetve ügyvezetője, Benedetto Vigna is a helyszínen szemléli az eseményeket. A monacói versenyző egyébként az Instagramján osztotta meg, hogy éppen Le Mans-ba tart, azóta pedig számos kép került már ki arról, hogy ténylegesen meg is érkezett.

Hogy Leclerc segítségével sikerül-e kiszurkolnia a Ferrarinak a győzelmet, az persze nagy kérdés, de ha ők nyernének, az óriási dolog lenne, és nem csak azért, mert idén tértek vissza a megbízhatósági versenyzés csúcsára.

 

A Forma–1-ben ugyanis az olaszoknak egyelőre egyáltalán nem megy úgy, ahogyan azt az év elején számolták, hiszen eddig csak egyetlen dobogós helyezésük van, miközben nem tudják felvenni a versenyt a Red Bull-lal. Egy esetleges Le Mans-i siker azonban minden bizonnyal nagyot dobna a márka morálján, és lökést adhatna mindenkinek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey: Ezért Verstappen a tökéletes pilóta
Következő cikk Hamilton: Nem oldja meg a Mercedes minden problémáját az új csomag

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország