A Ferrari a következő 10 évre is leszerződtetné Alonsót, ha lehetséges lenne

A Ferrari a következő 10 évre is leszerződtetné Alonsót, ha lehetséges lenne

Stefano Domenicali csapatfőnök elismerően nyilatkozott a spanyol világbajnokról, de most csak az jár a fejében, hogy a Ferrari újra versenyképes legyen.

A Ferrari olasz főnöke a versenyt követően elmondta, minden területen fejlődniük kell, és noha a lemaradásuk igencsak nagynak mondható az éllovas Mercedeshez képest, nem lehetetlen a helyzetük.

Domenicali a Banco Santander eseményén is beszélt néhány fontos dologról, ami a Ferrarit érintheti.

„Remélhetőleg, hogy a Ferrari és a Santander még legalább 10 éven át együttműködik és ha lehetséges, akkor Fernando ebben az időszakban is a versenyzőnk marad, ha olyan jó lesz, mint most. Amikor Fernando ott dolgozik nem messze tőlem, valami különleges érzés fog el. Ő egy született győztes, és csak az első hellyel éri be. A végső célja pedig mindig a bajnoki cím. Nagyszerű, hogy velünk van és a Ferrari családjához tartozik.”

2005 és 2006 bajnokát azonban nem lesz könnyű megtartania a Ferrarinak, hiszen a folyamatos sikertelenség arra sarkallhatja Alonsót, hogy távozzon és esetlegesen visszaszerződjön a McLarenhez, ahol a Honda 2015-től főszerepet fog vállalni.

„Minden egyes percét a Forma-1-nek szenteli. Csodálatos egy versenyző, aki mindent képes az ellenőrzése alatt tartani, legyen szó bármilyen helyzetről is. Benne megvan a gyilkos ösztön. Egy olyan szinte képes eljutni, ahová más nem. Egy pillanat alatt képes meghozni a jó döntéseket. Fernando továbbra is a legmagasabb szinten teljesít és reméljük, ez még hosszú ideig így lesz.”

A fő cél azonban az, hogy a Ferrari bajnok legyen.

„Minden területen javulnunk kell, de biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk legyőzni a Mercedest. Kiváló mérnökök dolgoznak az autónkon. A motor teljesítménye és hatékonysága idén különösen fontos, ami állandó kihívást jelent, beleértvén az elektronikát és a többi rendszert. De nincs kétségem afelől, hogy újra elöl leszünk. Mi vagyunk az egyetlen csapat, mely a kezdetek óta itt van, és sajnálatos, hogy az utóbbi években nem nyertünk bajnokságot.”

„Komoly nyomást jelent megfelelni a szurkolók és a támogatók elvárásainak. Ez minden egyes nap nagyon nagy nyomást jelent. Amikor megkaptam a munkát a Ferrarinál, mindenki olasz volt. Nos, ez már csak 50%-ban igaz. Sok minden megváltozott, így többek között a munkamódszer is.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING