A Ferrarinál idén már legalább 10x mért az FIA, a Mercedesnél 4x

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke beengedett bennünket a technikai kulisszák mögé, elmagyarázván a folyamatot, ami kapcsán 50 ezer dolláros büntetést kaptak az Abu Dhabi Nagydíjat követően.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari évadzáró Abu Dhabi Nagydíja nem sikerült túl jól, miután nem tudtak harcban lenni a pole-ért és a győzelemért vasárnap. Charles Leclerc ugyan felállhatott a dobogó harmadik fokára, igazán arra sem volt lehetősége, hogy megelőzze Max Verstappent.

Még több F1 hír:

Az olaszok taktikája kissé meglepő volt, amiről Mattia Binotto csapatfőnök azt mondta, kísérleti jelleggel próbálkoztak, mert csak így lehetett volna esélyük arra, hogy Leclerc megszerezze a bajnokság harmadik helyét, ami Verstappenhez került.

Leclerc valójában még egy második hellyel sem tudta volna megelőzni a hollandot, aki 11 ponttal számolt többet a futam előtt. Charles-nak így az a vigasz maradt, hogy legyőzte a négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt.

A fiatal pilóta nem lehetett túl nyugodt, mivel az FIA vizsgálat alá helyezte az autóját, és ezt már a rajt előtt tudhatta. Végül megtarthatta a harmadik helyét, a Ferrari pedig egy 50 ezer dolláros bírságot kapott. Binotto Abu Dhabiban elmondta, hogyan is néz ki maga a folyamat az üzemanyag mérését illetően.

„Nem ez az első alkalom, amikor erről volt szó. Ebben a szezonban legalább tízszer ellenőriztek bennünket, és mindig rendben voltunk. Ma volt egy eltérés, aminek nem ismerjük az entitását, és egyszerűen a részletekre várunk.” - mondta Binotto, aki akkor még nem tudta, hogy az FIA 50 ezer dollárra bünteti meg őket a szabályszegés miatt.

A Ferrari szakembere egyszerűen magyarázta el a helyeztet, miszerint adott a 110 kilogrammos mennyiség az üzemanyag kapcsán. Magát a súlyt többféleképpen is meg lehet mérni, kezdve az üzemanyag áramlását mérő szenzorral. Az üzemanyag fogyasztása szintén könnyen mérhető a tartályon keresztül.

The Charles Leclerc Ferrari SF90 in parc ferme

The Charles Leclerc Ferrari SF90 in parc ferme

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Ennek kapcsán kell bejelenteni az adott mennyiséget, majd az FIA véletlenszerűen ellenőrzéseket végezhet egy egyszerű mérlegeléssel, az üres autóval vagy egy újbóli mérlegeléssel. Ekkor derül ki, hogy van-e különbség a két adat között.

Az FIA a rajtok előtt vesz véletlenszerűen mintákat, amikor a teljes üzemanyagot kiszivattyúzzák, ami után az autót üresen lemérik, majd a tankot újra feltöltik, és azt ismét mérlegre helyezik. Ezen folyamat végén tudhatják meg a tényleges mennyiséget az autóban, és ennek az adatnak meg kell egyeznie a csapat által megadottal.

A Ferrari helyzete amiatt lehet érdekes, mivel az Amerikai Nagydíj óta az FIA több technikai direktívát s kiadott az üzemanyag áramlásával kapcsolatos szabályokról. Az olaszok tagadják, hogy bármin is változtattak volna a motorjuk területén, de az furcsa lehet a riválisok számára, hogy ezen direktívák megjelenésével az SF90 tempót veszített.

Charles Leclerc, Ferrari, arrives on the grid

Charles Leclerc, Ferrari, arrives on the grid

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Az évadzáró futam során végzett mérések azt mutatták, hogy a Ferrari soha nem sértette meg az óránkénti 100 kilogrammos maximális áramlási sebességet. Ezen kívül Leclerc autóját a verseny után nagyon alaposan megmérték, hogy minden információhoz hozzájuthassanak. A német Auto Motor un Sport beszámolója szerint a Mercedesnél idén négy ilyen vizsgálatot tartottak, addig ez a Ferrarinál Binotto állítása szerint már legalább 10.

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója egy nagyon részletes eljárásról beszélt, ami több időt vesz igénybe. A szakember azzal magyarázta a késleltetett döntést, hogy 5 perccel a bokszutca megnyitása előtt már nem volt elegendő idejük arra, hogy összehívják az embereket, mindenkit meghallgassanak és minden információt begyűjtsenek.

 

A végleges rajtrácsot csak 36 perccel a start előtt tették közzé, nem pedig 2 órával. Masi szerint ennek az oka pedig az volt, hogy az FIA elemzéseket végzett, miszerint szükség van-e bármilyen futam előtti büntetésre. Mindez, ha nem lenne elég, Masi elmagyarázta, hogy maga a mérés nem egy rövid folyamat, amit fentebb már említettünk, miszerint az autót először lemérik, majd kiszivattyúzzák belőle az üzemanyagot, és ezt követően ismét megmérik a súlyt, összehasonlítván a különbségeket.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton még gondolkozik azon, hol folytassa 2021-től
Következő cikk A Ferrari szerint egyelőre korai Hamilton érkezéséről beszélni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország