A Ferrari a bokszban is tarolt: 2.29 másodperces kerékcsere

A Scuderia Ferrari nemcsak a futamot nyert meg Belgiumban, hanem a bokszutcai versenyt is Sebastian Vettellel.

Pit stop lollipop

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A 2018-as bajnokság hamarosan még szorosabb lehet, miután Vettel a győzelmével csökkenteni tudta a hátrányát. Lewis Hamilton még mindig az élen áll a Mercedesszel, de a németek Monzában normál körülmények között lehetséges, hogy a legjobb esetben is csak a harmadik és negyedik helyet szerezhetik meg. Ez pedig a Ferrari kettősgyőzelmét vetítheti előre, az olasz közönség legnagyobb örömére.

A Belga Nagydíj bokszutcai bajnokságában a Ferrari volt a leggyorsabb. Vettel kerekeit 2.29 másodperc alatt cserélte le a legendás alakulat. Ezzel 25 ponthoz jutottak, míg közvetlen mögöttük szintén egy nagyon nagy múlttal rendelkező istálló végzett.

A Williams kevéssel maradt el a Ferrari remek idejétől. Szergej Szirotkin mindössze 2.32 másodpercig várakozott a garázs előtt, és már folytathatta is az útját. Ez a teljesítmény szintén megsüvegelendő, bár a pályán továbbra is nagyon lassúak.

A Sauber hozta a tőle elvárható szintet, miután a svájciak idén ezen a területen is sokat léptek előre. A harmadik helyre egy 2.45 másodperces kerékcserével iratkoztak fel, még a Toro Rosso és a Red Bull előtt, akiknek 2.47 és 2.55 másodpercig tartott a leggyorsabb cseréjük.

A Mercedes mindkét autójával ott volt a TOP-10-ben, de csak a 6. és a 9. helyen . A németek Hamilton és Bottas kerekeit is egy hasonló idővel cserélték le. Közöttük volt a McLaren és a másik Toro Rosso.

A Mercedeshez és a Toro Rossóhoz hasonlóan a Williams is ott volt a két autójával a legjobbak között. A 10. időt Lance Stroll stábja rakta össze. Még ez az idő is 3 másodpercen belül volt, ami 1 pontot ért.

A 2018-as Belga Nagydíj leggyorsabb kerékcseréi

Hely Csapat Versenyző Másodperc Pontok
1. Ferrari Vettel 2.29 25
2. Williams Szirotkin 2.32 18
3. Sauber Ericsson 2.45 15
4. Toro Rosso Gasly 2.47 12
5. Red Bull Verstappen 2.55 10
6. Mercedes Bottas 2.62 8
7. McLaren Vandoorne 2.67 6
8. Toro Rosso Hartley 2.71 4
9. Mercedes Hamilton 2.79 2
10. Williams Stroll 2.94 1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint itt az idő, hogy fájdalmas csapást mérjenek a Mercedesre
Következő cikk TOP-5 jelenet a Belga Nagydíjról: Forma-1 2018

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország