A Ferrari 2022 elejére már teljes csatasorba állítaná új szimulátorát

Az olaszok úgy tervezik, hogy a következő év elejére már teljesen működőképes lesz az új, ultramodern szimulátoruk, amely komoly segítséget nyújthat majd számukra a 2022-es felkészülés során.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF90 Mule

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF90 Mule

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari még júliusban adta hírül, hogy két év fejlesztőmunka után befejezték a Fioranóban felállított szimulátort, amelyet a brit Dynismával karöltve építettek meg. Akkor az volt a cél, hogy a 2021-es szezon végén, valamint a 2022-es idény elején már ki tudják használni az előnyeit.

Legelőször aztán szeptemberben vetették be, az utóbbi hónapok pedig azzal teltek, hogy a versenyzőkkel együtt véglegesítették a kalibrációt és a beállításokat. A Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje alatt pedig már a pályán lévő csapat támogatására használták.

Még több F1 hír:

Abu Dhabiban a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies a média kiválasztott képviselőinek pedig arról beszélt, hogy a tervek szerint 2022 korai szakaszában tényleg teljes mértékben ki fogják tudni használni az új szimulátort.

„Még szeptemberben kezdtük el pilótákkal együtt használni, de még hónapokba telik, mire hitelesítjük azt. Mattia már azt hiszem elmondta, hogy Szaúd-Arábiában használtuk először támogatás gyanánt. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy a korreláció véget ért volna.”

„Teljes kapacitáson működik? Még nem. Hogy erre mikor fog sor kerülni? Vélhetően a következő év első hónapjaiban. Szóval most ezen dolgozunk. Még közel sem érte el a teljes potenciálját.”

 

A maranellóiaknak egyébként két állandó szimulátoros pilótájuk van Antonio Fuoco és Davide Rigon személyében. Hiába készült már el azonban az új létesítmény, a csapat továbbra is használja a régit, amíg tart az átállás időszaka, Mekies pedig kihangsúlyozta, hogy „nagy lépést” jelent az új eszköz.

„A források szempontjából nem szeretnél túl sokáig az átmeneti időszakban maradni. Ezért is váltottunk a versenyek támogatása terén az új eszközre, hiába nem 100 százalékos még, mert több energiába kerülne a kettő között váltogatni.”

Charles Leclerc is arról beszélt, hogy „remekül néz ki” az új szimulátoruk, de még nem volt ideje dolgozni rajta. „Szerintem minden téren előrelépésnek kéne lennie, főleg a pilóták szempontjából. Nagyon nehéz lemásolni azokat a G-erőket, amelyeket az igazi autóban érzünk. Szóval főként ez lesz majd a lényeg, de még nem próbáltam ki” – mondta Leclerc.

Mit lép a Mercedes, ha Hamilton visszavonul?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso végül egy dobogóval zárta le a 2021-es évét
Következő cikk Domenicali: a Londoni Nagydíj megvalósulása „nem valószínű”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország