A Ferrari változtatna az év végi tesztre vonatkozó szabályokon

A Ferrari azt javasolná, hogy változtassák meg a fiatal pilóták tesztjén induló versenyzőkkel kapcsolatos szabályokat, miután Fernando Alonso megkapta a zöld jelzést az indulásra.

megosztás
hozzászólás
A Ferrari változtatna az év végi tesztre vonatkozó szabályokon

A spanyol csatlakozni fog a Renault-hoz Abu Dhabiban a 2020-as szezon lezárását követően, még mielőtt teljes egészében visszatérne az F1-be 2021-től.

Az F1 sportszabályzatában az áll, hogy azok vehetnek részt a teszten, akik „rendelkeznek nemzetközi A-licencel; és hacsak az FIA máshogy nem határoz, akkor nem vettek részt kettőnél több Forma–1-es világbajnoki futamon karrierjük során”.

Még több F1 hír:

Alonsónak azonban komoly tapasztalata van, és 311 futamon vett eddig részt, így pedig érthető, hogy az ő indulása szúrja a riválisok szemét. Ezen események hatására most már a Ferrari is azt akarja elérni, hogy Carlos Sainz is részt vehessen a teszten.

„Először is tisztelem a tényt, hogy ez a nap a fiatal versenyzőknek szól” – nyilatkozta a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies. „Rengeteg energiát és időt fektetünk a fiataljainkba. Három vagy négy akadémistánk is vezetni fog a teszten. Szerintünk ennek kellene a középpontban lennie.”

„Ha bizonyos dolgok kombinációja révén, amiről nem tisztem most beszélni, úgy döntenek, hogy néhány pilóta, köztük Fernando is kivételt képez, akkor talán lenne értelme annak, hogy kiterjesszék a szabályokat, hogy azok is mehessenek, akik a jövő évi versenyzőiket akarják bevetni.”

 

„Ez lenne az értelmes megközelítés véleményem szerint. Ettől függetlenül viszont csak a fiatalokról kellene szólnia ennek a tesztnek.”

”Ha bármilyen okból kifolyólag most abban a helyzetben vagyunk, hogy nem ez lesz a helyzet, mert lesz kettő, három vagy négy kivétel, akkor szerintem egy praktikusabb hozzáállásra lenne szükség, ebben az esetben pedig szívesen hoznánk mi is Carlost” – mondta Mekies.

Hiába a döntést ért kritikák, a Renault-t ezek nem igazán hatják meg, és elmondták, hogy ők minden másik gyártónál többet fektettek be a junior programjukba.

Cunoda győzelmével zárult az F2-es szahíri főfutam


Heroes: Bajnok, Mika Hakkinen

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szahír Nagydíj 2020 - 3. szabadedzés (LIVE)

Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szahír Nagydíj 2020 - 3. szabadedzés (LIVE)

Következő cikk

Verstappen nyerte az utolsó gyakorlást Bottas és Gasly előtt, dráma Vettelnél

Verstappen nyerte az utolsó gyakorlást Bottas és Gasly előtt, dráma Vettelnél
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Csapatok Ferrari
Szerző Egri Dávid