A felejthetetlen 2003-as Brit Nagydíjat ismétli a Forma-1: ugye emlékeztek még?

A Forma-1 egy újabb remek klasszikust választott, ami nem más, mint a nagyon emlékezetes 2003-as Brit Nagydíj. Egy remek esti program számotokra, kiváló minőségben és eredeti kommentárral.

A man runs in front of the cars on track

A man runs in front of the cars on track

LAT Images

A 2003-as szezonban csak 16 nagydíjat rendeztek meg a Forma-1-ben. Igaz, ennek a számnak idén nagyon örülni tudnánk, de akár még a felének is, hiszen a koronavírus okozta krízis miatt sokat csúszik az idény kezdete.

Még több F1 hír:

Akkoriban csak az első 8 helyezett kapott pontokat 10-8-6-5-4-3-2-1-es elosztásban, így a harc is nagyobb volt a világbajnoki egységekért. Összesen 10 konstruktőr vett részt a csatában, köztük a BAR-Hondával, a Jaguarral, a Toyotával, a Jordannel, vagy a Minardival. A Hondán kívül már egyik név sem szerepel az F1-ben.

A Jaguarból például Red Bull lett, mely 2010 és 2013 között mindent megnyert a Forma-1-ben, és 2009 óta egyértelműen a top-mezőnyhöz tartoznak. Dietrich Mateschitz kiváló üzletet csinált, aki a Minardit is felvásárolta, ami Toro Rosso néven folytatta tovább.

Ez egy újabb olyan esztendő volt, amikor Michael Schumachernyerte meg a bajnokságot. Ezúttal azonban csak nagyon kevésen múlt, hogy ne állítsák meg a németet. Kimi Raikkonen volt a fő ellenfél a McLarennel.

 

Fotó készítője: Toyota Racing

A finn „Jégember” mindössze 2 ponttal számolt kevesebbet. A három kiesése nagyon sokba került számára, máskülönben bajnok lehetett volna. Ez volt a legjobb éve a legendás brit istállóval. Schumacher csak egyszer esett ki, miközben hatszor nyert, addig a riválisa csak egyszer. Ennek ellenére az utolsó pillanatokig harcban volt a trófeáért.

A Forma-1 szerkesztősége a szezon 11. nagydíját fogja megismételni, aminek Silverstone adott otthont. Az időmérő edzésen Barrichello végzett az élen a Ferrarival 0.172 másodperccel Trulli és a Renault előtt. Räikkönen a harmadik legjobb időt rakta össze, közel 0.5 másodperces hátránnyal, de nem lehetett túl csalódott, mivel Schumacher csak az ötödik kockát tudhatta magáénak a testvére, Ralf mögött.

A folytatásról nem szeretnénk elárulni részleteket, mert biztosan vannak köztetek olyan rajongók, akik még nem látták a versenyt, és szeretnék azt átélni. Legyen annyi elég, hogy volt egy életveszélyes jelenet is a pályán... Erre a linkre kattintva elérhetitek a Forma-1 hivatalos YouTube-csatornájának adását, ami ma 20 órától veszi kezdetét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso, Hamilton, Ricciardo és Sainz a Ferrari szerelésében
Következő cikk A Red Bullnál Verstappen az első számú, Vettel nem fér bele a képbe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország