BRÉKING

A feje tetejére állt a világ: A Mercedes szerint Szingapúrban a negyedik hely volt a maximum!

A Mercedes minél hamarabb szeretné lezárni ezt a felejthető hétvégét az idei szezonban. Nyilvánvalóan nem örülnek neki, hogy Szingapúrban nem ünnepelhettek a dobogón, de Japánban már vissza akarnak vágni a vereségért!

Toto Wolff két lábbal a földön áll, és tisztában van vele, hogy vannak ilyen kemény időszakok a csapat életében, de ezen is gyorsan túl kell jutniuk.

"Úgy gondolom, hogy ez egy személyiségfejlesztő hétvége volt. A tempónkat elnézve, illetve ahogy a verseny alakult, a negyedik hely volt a maximum, amit ma elvárhattunk Nicotól. Lewis oldalát nézve, mi mindent megpróbáltunk, hogy megoldjuk az erő elvesztését, amíg a pályán volt, de sajnos semmit sem tehettünk, szóval kiálltunk, amikor ez nyilvánvalóvá vált. Ma nagyon értékes pontokat vesztett."

"Amióta péntek reggel először kihajtottunk a pályára, olyan volt, mintha bal lábbal keltünk volna fel, és csak kicsit tudtunk mára fejlődni. A versenynek voltak olyan szakaszai, amikor a tempónk rendben volt, de az élen autózó srácok is jól kezelték az abroncsokat, szóval reálisan kell néznünk a teljesítményünket ezen a pályán."

"Most mindent alaposan ki kell elemeznünk, meg kell értenünk, hogy mivel mentünk rossz irányba a hétvégén, hogy megtanulhassuk a leckét - majd lezárhassuk ezt a fejezetet. Egy rossz hétvége még nem árnyékolja be az idei eredményeinket, de tudjuk, hogy egy ilyen hétvége után nem lehetünk elégedettek. Az a célunk, hogy jövő hétvégén Suzukában keményen vissza tudjunk vágni!"

//

A Ferrari nem csak a csapatfőnöké! fotó:dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, September 20, 2015

Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgatója egyetért Wolffal, és tudja, hogy az ezüstnyilak nem engedhetnek meg egy hasonlóan gyenge hétvégét jövő vasárnap, Japánban.

"Nyilvánvaló, hogy a tegnapi időmérőn nem hoztuk magunkat a legerősebb pozícióba, hiszen a harmadik sorból indultunk, és bebizonyosodott, hogy egy hosszú és fájdalmas hétvégénk volt. Nico esetében próbáltuk menteni a menthetőt, és végül negyedik lett, úgy hogy nem hibázott. Ami Lewist illeti, technikai problémát szenvedett, ami azt jelenti, hogy nem tudott padlógázon menni, és ezt nem tudtuk úgy megoldani, hogy a pályán maradjon. Nehéz volt megérteni a tempónk a futam alatt, mert az élen autózók nagyon keményen kontrollálták a tempójukat, azért, hogy a két kiállásos stratégia működjön nekik."

"Minden összejött, hogy valamilyen más stratégiát is kipróbálhassunk, ami lehetőséget adhatott volna nekünk, hiszen a biztonsági autós fázisok a legjobbkor jöttek - így tökéletes két kiállásos stratégiánk lehetett. Elvégezzük a vizsgálatokat, hogy megértsük a hétvégi problémáinkat, és hogy Japánban már erősen térhessünk vissza."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Nem hiszem, hogy Maldonado most terelt volna le utoljára valakit a pályáról...
Következő cikk Egy részeg angol szurkoló ment ma be a pályára az F1-es verseny ideje alatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország