"A fájdalom véget nem érő köre" - ilyen volt Albon futama
A Williams Forma-1-es pilótája, Alexander Albon, miután a Las Vegas-i Nagydíjon kicsúszott a pontszerzők közül, a versenyt „a fájdalom véget nem érő körének” nevezte el.
A Williams pilótája az ötödik rajthelyről indult és ezt tartotta is az első körökben, egészen pontosan az első kiállásáig. Az ötvenkörös versenyre egykiállásos taktikát választó pilóta a kilencedik helyre csúszott vissza, majd 11 körrel a vége előtt az ötös kanyarban hibázott egyet és végül a 12. lett. Így értékelte a versenyt:
„Őszintén, szerintem annyira nem volt rossz, mint amilyennek kinézett. A biztonsági autó valószínűleg nem nekünk kedvezett. Tudtuk, hogy problémánk van a szemcsésedéssel. Próbáltunk valahogy javítani rajta, de nem igazán tudtunk felülkerekedni.”
Albon szerint azok, akik korán, az első vagy második biztonsági autós fázisnál álltak ki kereket cserélni, jobban jártak, mint akik kint maradtak a pályán az egykiállásos taktika teljesítésének érdekében.
„Szerintem mindenki szenvedett a középmezőnyben, aki azt a stratégiát választotta, amit én. Azok pedig, akik a biztonsági autó alatt álltak ki, nem akarom azt mondani, hogy szerencsések voltak, de nekik jobban alakultak a dolgok. Szóval bonyolult volt.”
Albon egyike volt azon pilótáknak, akik szemcsésedésre panaszkodtak a verseny alatt. Elmondása szerint sokat nem tudott vele kezdeni: „Tudom, hogy kell vigyázni a gumikra, mit kell csinálni, hogy megálljon a szemcsésedés, de amikor hét autóból álló vonat van mögötted, akkor nem tudsz vele mit kezdeni. Minden körben csatázol, minden kanyarban védekezel, összekoszolódik a gumi. A fájdalom véget nem érő köre.”
Bár a verseny elején mutatott tempójával elégedett volt, Albon elmondta, a vége felé már nem tudta tartani riválisai tempóját: „Egy ideig élveztem. Volt egy jó biztonsági autós újraindításom, ott visszaelőztem Strollt.”
„Nagyjából öt körig úgy voltam vele, hogy minden király, aztán láttam, hogy elkezd a jobb elsőm szétnyílni, aztán a jobb hátsó is. Akkor már éreztem, hogy most szenvedni fogunk egy kicsit. A jó az egészben, hogy vagy két körrel a vége előtt letisztultak, csak az már egy kicsit későn volt.”
A McLaren csapata mindeközben elárulta, mi okozta Norris nagy bukását.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.