A dupla átfolyásmérő szenzor célja, hogy ne ismétlődhessen meg a Ferrari 2019-es helyzete

A 2019-es év egyik nagy botrányát a Ferrari hajtásláncának ereje okozta. Az autó kirívóan gyors volt az egyenesekben, a csapatok pedig végül az FIA-hoz fordultak annak tisztázására, legális-e a Ferrari illegálisnak vélt megoldása.

Ferrari engine cover technical detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

„A Ferrari egy részvénytársaság, és az egész világon ismert. Becsületesség és tisztelet a szabályok iránt kulcsfontosságú. Az embereknek ezt észben kéne tartaniuk, amikor látják ezeket a vádakat, amik egyre nőttek és erősödtek, ahogyan teltek a hónapok.”

Louis Camillieri, a Ferrari vezérigazgatója felvette a kesztyűt az F1-es csapat motorját ért vádakkal, kihasználva a csapat presztízsét és világpiaci helyzetét, védve a gárda feddhetetlenségét a 2019-es motorügy után.

Bár hivatalosan nem vádolták meg csalással a Ferrarit 2019-ben, az FIA célja, hogy ne ismétlődjön meg az előző év vádaskodása, ezért a csapatok által beszerelt átfolyásmérő mellé egy saját egységet is elhelyez, amelynek adataik csak ők láthatják.

„Majdnem 60 lóerőről beszélünk, ami hatalmas előny 1 körön. Különösen az időmérőn, a különbség Spaban és Monzaban igen nyilvánvaló volt.” Helmut Marko és a Red Bull képviselte a csapatokat szóvivőként, amikor az FIA-tól technikai tisztázást kértek. Minden rivális egyetértett abban, hogy a Ferrari hajtásláncával valami nem stimmel.

Még több F1 hír:

„Csak a Ferrari lóg ki, de ők nagyon. Ha ők képesek elérni ilyesmit, akkor nekünk is ezt kell tennünk” nyilatkozta Toto Wolff a 2019-es nyári szünet után. „Akkora előrelépést tettek, amihez normális körülmények között 2 év fejlesztésre lenne szükség.”

A csapatok a rendelkezésükre álló GPS adatokból azt állapították meg, hogy a hockenheimi versenyen például a Ferrari 250 km/h-tól kezdve sokkal jobban gyorsult az ellenfeleikhez képest, még az Alfa Romeot is lehagyva.

Október 22-én a Red Bull mérnöke, Paul Monaghan küldte meg kérdéseit az FIA-nak. Arról érdeklődött, hogy mivel a szenzor csak minden 0.04 másodpercben mér, van a lehetőség két mérés között extra üzemanyagot átfolyatni a mérőn, valamint be lehet-e úgy építeni ezt a szenzort, hogy az valahogyan kijátszható legyen.

Charles Leclerc, Ferrari SF90, Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90, Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Erik Junius

Nikolasz Tombazisz, és az FIA mindkét esetben nemleges választ adott, ezzel kijelentve, hogy az ilyesfajta trükközést illegálisnak tekinti. A technikai direktíva az austini verseny előtt jött ki, és utána visszaesett a Ferrari teljesítménye, ezután nevezte nyíltan csalónak Verstappen a vörösöket.

Az FIA még egy technikai direktívában megerősítette azt a tiltást, hogy semmilyen más folyadék (pl. olaj) nem kerülhet az égési térbe, annak hatékonyságát növelve, miután a csapatok egy állítólagos szándékos szivárgást gyanítottak a Ferrarinál, azt állítva, hogy a töltőlevegő-hűtő olaját belevezették a motortérbe.

Év végén az FIA lefoglalta a Ferrari üzemanyagrendszerének bizonyos elemeit, és azokat a laboratóriumában összehasonlító vizsgálatoknak vetette alá, de nem talált szabálytalanságot az olaszok alkatrészeiben.

Bár Mattia Binotto magabiztosan állította végig, hogy teljesen legális a motoruk, és, hogy annak működésén nem állítottak az év közben, az FIA a biztonság kedvéért egy újabb szenzort épít be idén az autókba, aminek adatait csak az FIA technikai szakemberi fognak látni.


Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari már felajánlotta Vettelnek a hosszabbítási lehetőséget Maranellóban
Következő cikk Látványos F1-es onboard: Russell köre az új Williamsszel Barcelonában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország