A DTM-főnök szerint ez hiányzik a Forma-1-ből

A DTM főnöke, Gerhard Berger a Forma-1-ről nyilatkozott, és elmondta, szerinte mi hiányzik a Forma-1-ből a MotoGP-vel és a DTM-mel összehasonlítva. Berger azt is elmesélte, hogyan hoznak döntéseket a DTM-ben.

Sebastian Vettel, Ferrari and Gerhard Berger

Sebastian Vettel, Ferrari and Gerhard Berger

Ferrari

Gerhard Berger 1984 és 1997 között a Forma-1-ben versenyzett, jelenleg pedig a DTM főnöke. Az osztrák az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott a Forma-1-ről, és elmondta, szerinte mi hiányzik a formulaautózás királykategóriájából.

A DTM főnökeként mit gondolsz arról, ahogy a Forma-1 2019-es szezonja befejeződött?

„A Forma-1 márkáját semmi sem öli meg. Még a zsinórban szerzett hat Mercedes-cím sem. A Forma-1 az évek alatt akkorára nőtt, hogy ma már minden szurkoló elfogadja, hogy ez a királykategória. És olyan érzésem is van, hogy a sorozat kapott egy kis friss szellőt. Az amerikai befolyás értéket ad a Forma-1-nek, ugyanis ezzel frissebbé és fiatalosabbá vált.”

„Motorsport-fanként remélem, hogy elérik a céljaikat a 2021-es szabályokkal, és egy jobb napján egy középcsapat is képes lehet majd a győzelemre. Rossz dolog, hogy mindig ugyanazok a győztesek. A Forma-1 problémáinak magja, hogy kiszámítható. Csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull Racing tud labdába rúgni, az olyan csapatok, mint a McLaren, a Sauber és a Williams pedig dobogóra sem tudnak állni.”

Még több F1 hír:

2021-től a Forma-1 csökkenteni akarja a technológia szerepét. Ez a hozzáállás ismerős a DTM-ből?

„A Forma-1-nek mások az igényei, mint a DTM-nek. Ugyanis az F1 az egyéni bajnokság mellett konstruktőri bajnokság is. Minden arról szól, hogy jutalmazzák a legjobb mérnököket, legyen szó aerodinamikáról, elektronikáról vagy a motorról. Azért is vonzó az F1, mert a világ legjobb versenyzői harcolnak egymással a világ legextrémebb autóiban. De ez óriási költségekhez is vezet.”

„Decemberben voltam a Ferrarinál, és megengedték, hogy megnézhessem az új versenyzési részlegüket. És csak álltam ott tátott szájjal, és arra gondoltam, mennyi pénz ment el erre. 1500 ember dolgozik 2 autó miatt. Olyan, mint egy űrlabor.”

„A győztesnek megéri az erőfeszítés, ugyanis a Forma-1 a világszínpadot jelenti. De csak a győzteseknek éri meg. És a nap végén erről a pénz és az erőforrások döntenek. És csak kevesek nyerhetnek. És mivel már nincsenek megbízhatósági problémák, nincsenek meglepetések sem. Ez pedig szurkolói szempontból ront az élményen.”

További híreink:

„Ez hiányzik a Forma-1-ből a MotoGP-vel és a DTM-mel összehasonlítva. Mi arra vagyunk kényszerítve, hogy máshogy tekintsünk a tárgyra. A mi csapataink nem tudnak 1500 embert alkalmazni, és csökkentenünk kell a mérnökeink mozgásterén.”

„A költségek csökkentése érdekében extrém hozzáállást alkalmaztunk. Mivel kevés területen térnek el egymástól az autók, így szorosabb a mezőny, és egy jobb versenyző vagy az autó jobb beállítása jelentheti a mérleg nyelvét. Egy márka viszont nem akarja ezt hallani. Ők inkább kiraknák az ablakba, hogy mire képesek a technológia területén.”

„Az utóbbi években sikerült megfelelő kompromisszumot találnunk. Minden felmerülő témában két kérdést tettünk fel: jobbá teszi-e az adott dolog a show-t, illetve mennyibe kerülne az adott dolog. Ha jobbá tenné a show-t és olcsóbb lenne, akkor végigvisszük. Ha nem teszi jobbá a show-t és drágább is lenne, akkor elfelejtjük. Ha jobbá tenné a show-t, de drágább lenne, akkor elgondolkozunk azon, hogy megérné-e. A mi platformunkon ez a helyes eljárás.” – zárta Berger.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas már a jeges-havas környezetben száguld
Következő cikk Aki lelép, azelőtt bezárul az ajtó a Red Bullnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország