A DAS „nagyrészt azt hozta, amit a Mercedes várt tőle”

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison úgy véli, hogy a csapat innovatív kettős tengelyű kormányzási rendszere, vagyis a DAS, többségben azt a teljesítményjavulást eredményezte, amelyet elvártak tőle a rövid F1-es karrierje során.

Stoffel Vandoorne, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A W11-es szinte sokkolta a riválisokat a barcelonai téli tesztek alkalmával, amikor egy belső kamerás felvételről kiderült, hogy a pilóták képesek a kormány előre-hátra húzásával az első kerekek összetartását változtatni.

Ugyan az FIA az innovatív megoldást szabályosnak ítélte a szezon elején, 2021-re szabályt módosítottak, ezzel pedig lényegében betiltásra került a rendszer. Ez azt jelenti, hogy a DAS igazi potenciálját talán sosem tudták igazán kihasználni a Mercedesnél.

„Végül az első verziónál kellett maradnunk, amely még eléggé nyers. Kár érte, hogy az egészet betiltották jövőre, de én megértem. Azt mondanám, hogy nagyrészt hozta azt, amit elvártunk tőle” – mondta Allison a The Race weboldalának.

Még több F1 hír:

„Megkaptuk tőle azt, amit akartunk, de azért nem mindent. Talán még jobban be tudtuk volna állítani az egészet, ahhoz képest, mint ameddig jutottunk vele. Nagyon hasznos volt abban, hogy felmelegítsük a gumikat a kivezető körökön, ezzel hamarabb életre keltve azokat egy időmérős körre, és hasonló volt a helyzet a biztonsági autó alatt is.”

„Abban reménykedtünk, hogy többet használhatjuk egy-egy futam során a régi abroncsoktól egészen az újakig” – folytatta Allison, aki szerint az eredeti ötlet az volt, hogy „könnyebbé tegyék a kanyarodást a DAS apró használatával”.

„Végül azonban nem volt olyan könnyű használni a pilótáknak, miközben jobbra-balra kanyarodtak.” Az eredeti DAS-rendszer egy külön kart használt a kerékösszetartás változtatására, de az FIA szerint ez szembe ment volna a technikai szabályokkal.

 

Miután összekapcsolták azt magával a kormánnyal, az autó vezetésének részévé vált a megoldás, így már használhatta azt a Mercedes, mígnem ismét szigorítottak az előírásokon. Allison kifejtette, hogy egy normális szezon alatt azért talán lett volna idejük megoldásokat találni a gyermekbetegségekre.

„Egy teljes évadon keresztül, amikor nem terelte volna el ennyire a figyelmünket a vírus, akkor talán több esélyünk lett volna a fejlesztésre és tesztelésre. Egy szezonon keresztül használhattuk, aminek köszönhetően azért megérte a befektetést és erőfeszítést.”

Azért azt is elmondta a szakember, hogy ők is számítottak arra, hogy a DAS hamar a szövetség áldozatául esik majd. „Elfogadtuk és nem őrjöngtünk amiatt, mert elvették tőlünk jövőre. Megértjük, hogy ha mindenkinek ki kellett volna fejlesztenie ezt, mert előnyt jelent, akkor az minden bizonnyal a saját érdekünk ellen dolgozott volna.”

Hill szerint a Red Bullnak Perez tapasztalataira is oda kell figyelnie


Ilyen lenne visszafelé a Hungaroring a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren nagyon büszke Norrisra a mentális egészséggel kapcsolatos munkája miatt
Következő cikk McLaren: Nem leszünk a Mercedes szatellit csapata!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország